6p
Az uniós pénzek és a jegybanki források kifutása után, 2020-tól a piacról kell forrást szerezniük a magyar cégeknek - a Budapesti Értéktőzsde addigra komoly változásokkal szeretné fejleszteni a tőkepiacot. Több részvényt, több befektetőt és nagyobb likviditást akarnak, ehhez állami vállalatokat és külföldi befektetőket is szeretnének megnyerni.
Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a BÉT igazgatóságának elnöke és Bacsa György, az igazgatóság tagja. (Kép forrása: MTI Fotó: Kovács Tamás)

Fordulat jön 2020-ban - a piacról kell forrást szerezniük a cégeknek

A Budapesti Értéktőzsde Igazgatósága elfogadta a társaság ötéves, 2016-2020 időszakra vonatkozó stratégiáját. A terveket bemutató sajtótájékoztatón Nagy Márton, a BÉT elnöke arról beszélt: a magyar vállalatok számára elérhető finanszírozási források közül az uniós pályázatok rendszere és a jegybank gazdaságélénkítő programja hamarosan kifutnak, az állam is egyre inkább visszavonul a vállalatok finanszírozásából. Marad a hitel és a tőkepiac – ezekre egymás mellett, párhuzamosan van szükség. 2020 lehet a fordulópont, amikor tisztán piaci alapokra helyeződik a finanszírozás; ezen belül a Budapesti Értéktőzsde szerepe nagyot nőhet.

Nagy Márton elmondta: egyértelműen bizonyították a kutatások, hogy az erős gazdaság és az erős tőkepiacok között erős összefüggés van. A magyar tőkepiac fejlettsége jelenleg alacsony, a tőzsdén jegyzett cégek piaci kapitalizációja alig haladja meg a GDP 10 százalékát. Ezzel párhuzamosan a hazai vállalatok banki finanszírozásának aránya nemzetközi szinten is kiemelkedő. Ez nem egy rossz dolog, de kérdéses, hogy ennek további emelése a tőkepiac továbbfejlesztése nélkül vezethet-e a gazdaság további, érdemi bővüléséhez – a hitelállomány bővülése egy idő után kontraproduktív lehet, míg a tőkepiac fejlődésében nincs ilyen fordulópont.

A részvénypiac fejlődése több csatornán keresztül is javíthatja a gazdasági növekedést Nagy Márton szerint. Ha a hazai részvénypiac kapitalizációja 30 százalékkal növekszik, az a hosszú távú reál-GDP-növekedéshez 0,2-0,3 százalékpontot adhat hozzá – és ehhez még más közvetett hatások is hozzáadódhatnak.

A BÉT stratégiájának 5 fő pontja van.

  1. sikeres tőzsdei kibocsátásokra van szükség – Nagy Márton itt aláhúzta a „sikeres” szót.
  2. szükség van kormányzati támogatásra,
  3. a piacszerkezet megújítására,
  4. a befektetői bázis erősítésére,
  5. a kötvénypiac (állami és vállalati), a derivatív piac, az árupiac, a strukturált termékek piacának erősítésére.

Mivel fogunk kereskedni?

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója elmondta: a kínálati oldal erősítésének egyik célcsoportja a kkv-k, az ő forráshoz juttatásuk, megerősítésük kiemelten fontos a gazdaság szempontjából. Emellett nagyon fontos a nagy, likvid részvények számának növelése: nemzetközi befektetőknek is fontos társaságokat kell behozni a tőzsdére.

A tőzsdeképes, minőségi cégek számát is növelnék a tőzsdei „előszoba” újragondolásával. Ahogy már sokszor, most is felmerült az állami vállalatok tőzsdei bevezetésének szükségessége.

A 2020-ig elérendő célok, számokban

Évente legalább 5 kibocsátást szeretne a BÉT; 50 céget szeretnének bevonni a tőzsdei Előszobába; a nagy likvid részvények számát 5-re emelnék; állami vállalatokat hoznának a parkettre; 30 cég megjelenését szeretnék a kkv-piacon; a kapitalizációt a GDP 30 százalékára emelnék (ezzel a jelenlegi 5 ezer milliárdos szinthez képest a GDP növekedését is beleszámítva 12 ezer milliárdos kapitalizációt célozzák meg).

Ki fog kereskedni?

Magyarországon rendkívül alacsony a lakossági befektetők tőzsdei jelenléte, de az intézményi befektetők portfóliójában is növelni szeretnék a magyar részvényeket. A pénzügyi kultúra fejlesztése, a befektetői bizalom erősítése a lakosság részvételét növelhetné, de a nemzetközi jelenlétet is erősítenék: Budapest regionális pénzügyi központ szerepét erősítenék, felveszik a kapcsolatot a regionális tőzsdékkel is. A 2013-ban bevezetett XETRA kereskedési rendszer bevált, ezen nem terveznek változtatni, ha az üzleti feltételek ezt lehetővé teszik.

Honnan lesz likviditás?

A BÉT-en jelenleg nincsenek árjegyzők, akik folyamatos likviditást biztosítanának. Ez piaci alapon is működhet, de a kkv-k, kisebb papírok esetében – ahol a legfontosabb lenne az árjegyzők jelenléte – különböző ösztönzőkre lehet szükség.

Miért kell több vállalat a tőzsdén?

A tájékoztatón Dr. Bacsa György elmondta: a stratégiát nem csak az MNB mint főtulajdonos, hanem az összes érintett szereplő, kibocsátó támogatja, megvalósítását reálisnak tartja.

Több regionális bajnok és több szektor jelenléte szükséges – 1-2 éven belül új, biztonságos és likvid papírok érkezhetnek a tőzsdére részvényekkel és kötvényekkel is. Ennek a befektetők mellett mind a vállalatok, mind pedig a gazdaság is nyertese lehet.

A kkv-k esetében egy új piacról beszélhetünk, kockázatosabb, diverzifikált befektetési lehetőséget jelenthet a befektetők számára. A kkv-k finanszírozáshoz juthatnak akkor is, ha a banknál nem kapnak hitelt, javulhat versenyképességük és jülső megítélésük. Emellett a tőzsde exit-lehetőséget is jelent az alapítüóknak vagy épp a kockázati tőkének. Ez az átláthatóságon, a versenyképesség növekedésén keresztül a gazdaságra is pozitívan hat.

Hogyan ösztönöznének a tőzsdézésre?

A kibocsátók számára ésszerűbb, egyszerűbb, biztonságosabb bevezetési lehetőség mellett kedvezményeket is nyújtanának. A befektetőket is ösztönöznék az adminisztrációs terhek enyhítése mellett más eszközökkel. Az eszközökről aktív tárgyalások folynak az NGM-mel és az NFM-mel, így a további részletekről egyelőre nem adott tájékoztatást a BÉT vezetése.

Megújul a piac struktúrája

A tőzsdeképes cégek klubját átgondolnák, belső tanmácsadó csapattal is segítenék a tőzsdei felkészülést. Az előszobából a jelenlegi 3 szekció (standard, prémium, T) mellett a kkv-knak egy MTF kkv piacot hoznának létre a nyilvános piacon, ahol könnyített feltételekkel jelenhetnének meg a kkvk. Emellett egy zártkörű platformot is létrehoznának.

Érdekesség, hogy hosszabb távon a tervek között még egy crowdfunding platform indítását is tervezik. Emellett erősítenék a monitoring tevékenységet, roadshow-kat és networking-rendezvényeket tartanának, és hangsúlyt helyeznének az oktatásra.

Nem csak részvény van a tőzsdén

A BÉT kissé lemaradt a részvénypiacon kívüli piacok fejlesztésének terén, ezen javítanának. A kötvényszekció, a származékos szekció erősítése mellett az árupiac szerepét is növelnék: kukoricaexportban Európa második szereplője vagyunk, az árupiacon mégsincs ennek jele, ezen mindenképp javítanának. A strukturált termékek piaca felfutóban van, folytatnák a programot.

Kik jöhetnek a tőzsdére?

Kérdésre válaszolva Nagy Márton nem nevezett meg olyan cégeket, amelyek a BÉT szerint közel állnak a tőzsdei bevezetéshez. Azt azonban elmondta: azokat a cégeket,amelyek a közelmúltban már a tőzsde közelében voltak, akár majdnem bevezették őket, biztosan megkeresi a BÉT vezetése (nem nehéz itt a Waberer’s vagy a Duna House esetére gondolni). Az MKB viszont biztosan a tőzsdén landol 2019-ig – ez nem lehetőség, hanem uniós vállalás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG