2p
A híresen pesszimista - vagy mondjuk úgy: óvatosan, konzervatívan tervező - Richter ismét megverte az elemzői várakozásokat: 2017. első negyedévében közel 20 milliárd forintos adózott nyereséget értek el, 70 százalékkal magasabbat, mint a tavalyi első negyedben.

A teljes árbevétel forintban 26,1%-kal, euróban pedig 27,3%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A 112,6 milliárd forintra emelkedett árbevétel 8 milliárddal több, mint aportfolio.hu által készített elemzői várakozások átlaga (104,1 milliárd forint). Az elemzők emellett 15,8 milliárd forint nettó profitot és 15,3 milliárd forint üzemi eredményt jeleztek előre.

Az egy részvényre jutó eredmény 106 forint volt, ez 68,3%-os növekedést jelent a tavaly első negyedévihez képest.

Csökkent a magyarországi árbevétel

A Richter magyarországi árbevétele 0,4 százalékkal 10,75 milliárd forintra mérséklődött. A minimális csökkenés oka a jelentés szerint az, hogy a társaság 2016 decemberében értékesítette az egyetlen magyarországi nagy- és kiskereskedelmi leányvállalata, a Pesti Sas Patika Bt. többségi részesedését, így 2017 első negyedéve során ebben a szegmensben árbevételt nem realizált.

Minden exportpiacon nőtt a bevétel

Az orosz piacon a rubel jelentős erősödése az euróhoz képest kedvezően hatott az euróban számolt árbevételre.

Az, hogy 2017. március végére az orosz fizetőeszköz 60 €/RUB árfolyam közelébe erősödött, míg 2016 elején még 90 €/RUB szinten állt, a pénzügyi tevékenység eredményét is megnövelte - 4,4 milliárd forint lett a tavaly év eleji 403 millió forintos veszteséggel szemben.

Az amerikai piac robusztus növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult az amerikai piacra tavaly bevezetett antipszichotikum, a cariprazine első negyedéves forgalma után járó 8,9 millió dollár royalty bevétel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39680 39150 39740 +1,74% 39670 39680 2 128 424 280 HUF 2026-04-10 09:45:39
MOL 3990 3982 4018 -0,45% 3984 3990 78 254 878 HUF 2026-04-10 09:45:55
MTELEKOM 2232 2224 2232 +0,09% 2226 2232 114 056 914 HUF 2026-04-10 09:45:55
RICHTER 12520 12420 12550 +0,97% 12520 12560 121 822 840 HUF 2026-04-10 09:45:13
OPUS 415 415 430 -3,37% 415 419 19 632 447 HUF 2026-04-10 09:42:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG