2p
Elemzők arra számítanak, hogy kissé csökkennek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.

Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 8 ponttal, a frankfurti DAX-30 index szintén 8 ponttal, a párizsi CAC-40 index 9 ponttal gyengülhet nyitáskor.

Csak néhány óráig tart?

Kedden Amerikában, majd szerda kora reggel Ázsiában is alacsony volt a tőzsdei kereskedés volumene, elemzők szerint ez a trend szerda délelőtt folytatódhat Nyugat-Európában is. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a tőzsdei visszaesés csak ideiglenes lesz, és pár óra múlva már emelkedni fognak a részvényárfolyamok.

Ez volt eddig a hét

A hét első két kereskedési napján a nyugat-európai tőzsdéken erősödés volt. Növelte a kereskedők részvényvásárlási kedvét Mario Draghinak, az Európai Központi Banknak múlt heti beszéde, mert az EKB-elnök ígéretet tett, hogy további gazdaságélénkítő lépéseket tesznek, ha csökken az infláció az eurózónában.

A piaci elemzők szerint a befektetők derűlátása részben indokolt, valóban lehet számítani monetáris enyhítésre, de abban nem szabad bízni, hogy ez a gazdaságélénkítés már az elkövetkező napokban kezdetét veszi. 

David Vickers a Russel Investments munkatársa szerint a részvénypiacok kicsit túl gyorsan és túl erősen reagáltak a mostani esetben. Alberto Gallo, a Royal Bank of Scotland piaci stratégája szerint csak október végén, vagy december elején lehet újabb nagyobb bejelentést várni az EKB-tól.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30810 30580 30970 -0,52% 30780 30810 4 371 279 700 HUF 2025-08-21 11:51:57
MOL 3008 3002 3016 +0,07% 3006 3008 874 238 416 HUF 2025-08-21 11:52:12
MTELEKOM 1986 1966 1994 +0,10% 1984 1986 188 517 224 HUF 2025-08-21 11:46:24
RICHTER 10700 10620 10740 -0,37% 10700 10710 362 268 960 HUF 2025-08-21 11:51:18
OPUS 586 585 588 0,00% 586 588 23 575 068 HUF 2025-08-21 11:31:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hat okból nem élhet évi száz százalékos hozamból
Eidenpenz József | 2025. augusztus 21. 10:21
A kriptovaluták óriási lehetőségeket és bukásokat is rejtenek. Ezek közé tartoznak a DeFi-szektor mostanában kimagasló hozamai is. A három számjegyű értékeket azonban erős fenntartásokkal kell kezelni, mert gyakran nem fenntarthatók, különleges esetekre vonatkoznak, vagy esetleg nem is igazak.
Részvény / Deviza / Áru Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:41
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint hirtelen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 07:30
Erősödött kissé reggelre a forint.
Részvény / Deviza / Áru Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 06:32
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 16:18
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru A nyugat-európai tőzsdék egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 10:01
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. Londonban a FTSE index 0,20 alapos, a frankfurti DAX index 0,85 gyakorlat, a CAC-40 index pedig0,59 gyakorlat gyengült a kereskedés kezdetén.
Részvény / Deviza / Áru Csak a kínaiak tudják tartani a lépést az ausztrálokkal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 09:12
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdeindexek szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem aludta szépre magát éjjel a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:06
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru New Yorkot is elbizonytalanította Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 07:54
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Ez volt a forint nagy keddje
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:06
A magyar deviza csak erősödött-erősödött kedden a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG