4p
Nagyon nagyot ment az olajtársaság 2015-ben, az elemzői várakozások is bejöttek.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Ilyen az utolsó negyedév

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint tavaly az utolsó negyedévben 147,3 milliárd forint volt az újrabeszerzési árakkal becsült tisztított EBITDA, ami csaknem azonos az egy évvel korábbi 146,5 milliárd forinttal, és szinte megegyezik az elemzői várakozásokkal is. Az elemzők 147,6 milliárd forint negyedéves tisztított EBITDA-ra számítottak.

A Mol-részvények éves árfolyamváltozásai

Az értékesítés nettó árbevétele 929,6 milliárd forint volt 2015 utolsó negyedévében, ami 21 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A nettó árbevétel tavaly 4102,6 milliárd forintra csökkent a 2014-ban elért 4866,6 milliárd forintról.

Nagy tervek

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a Mol az utóbbi két évtized egyik legnehezebb működési környezetében tudta növelni eredményét 2015-ben, nagymértékben megemelve a cég készpénztermelő képességét, így még erősebb mérleggel zárva az évet.

A hosszú távú növekedés érdekében a cég további befektetéseket hajt végre, valamint ezzel egy időben átalakítja az upstream (kutatás és kitermelés) divíziót azért, hogy a hordónkénti 35 dolláros olajár mellett is profitábilisan működjön világszerte.

Hernádi Zsolt hozzátette, hogy idén 2 milliárd dollár körüli EBITDA elérésére törekszik a vállalat, olyan készpénztermelés mellett, amely fedezi a tulajdonosoknak fizetett osztalékot akár kedvezőtlen körülmények között is.

Erre költöttek

A Mol közölte, hogy a negyedik negyedéves eredményt jelentős, 504 milliárd forintos egyszeri értékvesztés befolyásolta. A korábbi bejelentésekkel összhangban a vállalat 131 milliárd forintos eszközleírást hajtott végre az Akri Bijeel blokk felhagyásához kapcsolódóan, valamint további 373 milliárd forintos értékvesztést könyvelt el, amelyet elsősorban az olajár-várakozások változása indokolt.

A jelentés szerint az upstream üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja a tavalyi utolsó negyedévben 32 százalékkal 44,1 milliárd forintra csökkent 2014 azonos időszakához képest. A felére csökkent kőolajárak miatt az upstream 26 százalékkal kisebb teljes éves eredményt ért el, amelyet részben ellensúlyoztak pozitív fejlemények, így például a kutatási kiadások jelentősen estek, és a forint 20 százalékos csökkenése a dollárral szemben is részben kompenzálta az olajárak esését.

A downstream üzletág tiszta újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja, 105,7 milliárd forint volt a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban az előző negyedévi rekordmagas eredményt követő szezonális hatások miatt. A divízió teljes évben elért eredménye a 2014-es 206,3 milliárd forintról több mint a duplájára, 461,5 milliárd forintra nőtt. A kedvező külső környezet, a finomítói és petrolkémiai árrések, valamint a magasabb értékesítési volumenek egyaránt támogatták a szegmens teljesítményét.

A Mol-csoport tavaly az utolsó negyedévben 152,4 milliárd forint nettó működési cash-flowt ért el, ami szinte azonos a 2014. negyedik negyedévivel, 2015-ben azonban az érték 592,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 434,5 milliárd forintról. A nettó eladósodottsági szint 19,6 százalékról 2015 végén 20,6 százalékra emelkedett.

A gázhálózat se megy rosszul

A gáz midstream (gázszállítási üzletág) 59,6 milliárd forint speciális tételek nélküli EBITDA-t ért el 2015-ben, amely 2 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt, a negyedik negyedéves teljesítmény kompenzálta a gyengébb első kilenc hónap eredményét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42650 42650 43400 -0,02% 42620 42650 9 172 419 530 HUF 2026-11-05 15:46:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4974 4980 3 869 317 078 HUF 2026-11-05 15:46:23
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2874 873 442 092 HUF 2026-11-05 15:46:02
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG