3p
Pozitív nyitást várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Később főleg az amerikai foglalkoztatási adatok lehetnek hatással a piacokra, amelyből az USA gazdaságának állapotára és a lehetséges kamatemelés időpontjára lehet következtetni. De nálunk is várható esemény.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: a Moody's nemzetközi hitelminősítő éves, Magyarországról szóló országjelentésének megjelenéséig, várhatóan estig kivárás lesz jellemző a tőzsdén, a forgalom alacsony marad. Az októberre vonatkozó amerikai munkaerőpiaci adatokat is pénteken teszik közzé, ami ugyancsak piacmozgató lehet – jelezte.

Enyhe emelkedésre számít Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője is. Hozzátette: az orosz kapcsolatú magyar részvényekre - Richter, OTP - negatív hatással lehet, hogy a rubel árfolyama tovább csökkent péntek reggelre. A Mol és a Magyar Telekom árfolyama emelkedhet.

Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,90 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 17 156,37 ponton zárt. A Mol 0,52 százalékkal 11 700 forintra erősödött, az OTP-részvények 0,23 százalékkal 3950 forintra ment fel. A Magyar Telekom 1,44 százalékkal 343 forintra csökkent, a Richter 2,98 százalékkal 3716 forintra esett. A négyből három - Mol, Richter, Telekom - csütörtök hajnalban gyorsjelentést tett közzé.

Erősödhetnek pénteken nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek, az IG piackutató elemzői szerint. Csütörtökön az amerikai részvényárfolyamok nőttek, és pénteken az ázsiai piacokon is többnyire kedvező volt a kereskedői hangulat. Elemzők szerint ezek a hatások miatt Nyugat-Európában is emelkedhetnek a főbb indexek péntek délelőtt.

Pénteken jelenik meg a francia és a spanyol ipari termelés változásának szeptemberi adata, valamint a francia és a nagy-britanniai szeptemberi külkereskedelmi mérleg. Délután a makrogazdasági adatok közül az októberi amerikai foglalkoztatottság és munkanélküliség adata lehet nagyobb hatással a befektetőkre.

Csütörtökön az európai tőzsdék is szerény javulással végeztek. A Bloomberg péntek reggel azt írta, hogy mind az európai, mind az USA részvényárfolyamai szerény emelkedést mutatnak az európai tőzsdenyitás előtt határidős piacokon. Szerinte a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat nagy fontossággal bírhat. Ezt figyeli a Fed is elsősorban, amikor a tervezett kamatemelésről dönt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG