A TVK közel 95 százalékát birtokló Mol tegnap felvásárlási ajánlatot tett a TVK maradék részvényeire. A lépés teljesen logikus, mert ha egy cég papírjainak csak 5 százaléka a tőzsdén forgó közkézhányad, akkor azt nincs már értelme a tőzsdén tartani. Ilyen kevés részvénnyel ugyanis nem lehet likviditást teremteni, a kis forgalom miatt az ár könnyen befolyásolható, és egyben a kockázat is megnő. Ráadásul ugyancsak a kis elérhető mennyiség miatt már alapok sem vásárolják, legfeljebb azért, mert számítanak arra, hogy előbb-utóbb a fő tulajdonos úgyis elviszi az egész csomagot.
Tőzsdére jövetel
A cég a privatizáció fénykorában, 1996-ban érkezett a tőzsdére. Akkoriban minden új bevezetést nagy várakozás előzött meg, miután a BÉT történetének legszebb bikapiaca volt kibontakozóban. Sok papírt kárpótlási jegyért bocsátottak ki, ami már eleve garantálta a nyereséget, ezért azoknál hosszú sorok kígyóztak a jegyzésnél (elektronikus jegyzés még szóba sem kerülhetett, hisz az internet épp hogy születőben volt). A TVK-t viszont készpénzért adták, így lehetett belőle komolyabb tételt is jegyezni. E sorok szerzője is ezt tette.
A kibocsátási ár 1400 forint volt, a fundamentumokat és a piaci hangulatot figyelembe véve ez nem tűnt soknak. A papír a tőzsdén aztán hosszú ideig, közel fél évig nem mozdult, miközben a többi részvény száguldott. Aztán decemberben moccant egy kicsit az ár, 1997 elején pedig szépen belehúzott. Ekkor a több mint egy éve tartó bikapiac kezdett őrületbe átcsapni, és a spekulánsok figyelme a Mol és a TVK felé fordult, miután ők voltak a lemaradók, később csatlakoztak a vágtához.
Óriás spekuláció
Ekkor kezdetek óriási tőkeáttételes pozíciók is nyílni, akkor még nem határidőn (és CFD-k sem voltak), hanem lombardhitel formájában. Az ár szépen emelkedett, ekkor már 3000 fölött járt. Nyár elejére a szputnyik teljesen bevadult, igazi mánia alakult ki. Minden áldott nap emelkedetek a papírok, sokan rászoktak, hogy reggel vesznek, este adnak: a day trade is csak nyereséget hozhat. Aztán a nyár közepén légy repült a levesbe: elkezdődött az azóta elhíresült ázsiai válság, vagy ázsiai vírus, ahogy akkor nevezték. A fertőzést elkapta a BÉT: az addig minden áldott nap emelkedő tőzsde onnantól kezdve csak esett, élén a két kedvenccel. A folyamat őszig tartott, akkor kezdett lecsengeni az ázsiai kór. De utána a BÉT-en jött még egy önálló akció: egy 5 napos irgalmatlan mértékű megöntés. Az első klasszikus likvidálás: kivéreztették a tőkeáttételesek jó részét.
Miután ez lezajlott, a longosok megtizedelődtek, az árak ismét békésen fölfelé indultak. A bika robogott tovább, csak kevesebben csimpaszkodtak rá. Az árak ismét nagy magasságba szálltak, és 98 nyarára ismét felült a sok tőkeáttételes a vonatra. Megismétlődött, ami az előző évben. Ezúttal a válság Oroszországban robbant ki, hatása kis tőzsdénkre még pusztítóbb volt, mint előző évben. A fundamentumok ugyan nem a TVK-t viselték meg (sokkal inkább a Richtert és a többi, az orosz piacra termelő céget), de a TVK-ban épültek ki a legnagyobb tőkeáttételes pozíciók. Így aztán itt is zajlott a legnagyobb likvidálás: volt olyan brókercég, ami a TVK pozikon úszott el.
A Molhoz került
Az orosz válságot újra megnyugvás követte, a TVK ismét szárnyalt. A 2000-es években aztán elvesztette a „spekulánsok kedvence” státuszt, más papírok felé fordultak. Aztán amikor a Mol felvásárolta a cég nagy részét, jelentősége teljesen visszaesett. A 2008-as válság előtt még volt egy szép kör: árfolyama felkapaszkodott 8000 forintig. A válság után jelentéktelenné vált, sőt árfolyama mélyen a könyvérték alá, 2000 forint környékére esett.
Az immár lecsökkent részvény mennyiséget aztán abban a reményben kezdték vásárolni, hogy előbb-utóbb a Mol csak elviszi azokat, legalább könyvértéken. Ez most minden bizonnyal be is következik. Vélelmezhetően a felügyeleti engedély is meglesz, a kiszorítás is lezajlik, végül a papír távozik a tőzsdéről. Innen már csak a múlt része lesz, de az újkori pesti börze legpezsgőbb, még tőzsdetermi időszakának résztvevői sosem fogják elfelejteni. Az egyik legkedveltebb részvényként marad meg emlékezetünkben.
Bóka János számolt be róla. 
