3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Minden jel arra utal, hogy az évtizedekig energiaimport-függő Egyesült Államok nem csak olajból válik exportőrré, de lassan a palagáz tengerentúlra szállítása is megoldható lesz. Ha ez összejön, nehéz elképzelni még egy olyan gázáremelkedést, mint amilyet az előző évtizedben láttunk, vagyis hosszú távon maradhat az alacsony gázár.

Bő 10 évvel ezelőtt a hagyományos, könnyen kitermelhető amerikai gázkészletek kifogytak, fel kellett készülni az import fogadására, ezért a nagy gázcégek kikötőket építettek és olyan vezetékeket, amelyek a kikötőkből a fogyasztókhoz tudják szállítani a tengeri úton érkezett fűtőanyagot. A 90-es években még 2 dollár körül mozgó gázár felszaladt 6-8 dollárra, de egy-egy időszakban 12-14 dolláros kiugrások is voltak.

Palagáz

Ekkor jött azonban a megmentő technológia: a föld alatti kőzeteket megrepesztették, így a kisebb üregekben elhelyezkedő, összességében nagy mennyiségű gázhoz hozzá lehetett férni. Az így kitermelt palagáz eleinte drága volt, de a technológia elképesztő ütemben fejlődött, a kitermelt mennyiség pedig olyan gyorsan nőtt, hogy mára elérte, sőt bőven túl is szárnyalta az amerikai belföldi igényeket. Az ár már a múlt évtized végére visszatért 4 dollárra, most 3 körül van (ezért is ment gördülékenyen az itthoni rezsicsökkentés).

Kikötő-, és vezetékfordítás

Most már adott a rengeteg fölösleges gáz, mégpedig az ország északkeleti részén fekvő mezőkön, de meg kell szervezni az exportot. A Mexikói-öbölben lévő kikötőket gyorsan át tudják állítani, hogy a hajókból ne csak ki, hanem azokba be is lehessen tölteni a cseppfolyósított gázt. Emellett a kikötőkből észak felé szállító csővezetékeket át kell alakítani, illetve párhuzamosan melléjük építeni olyanokat, amelyek nagy mennyiségben szállítják dél felé a gázt. Ha minden igaz, ez jövőre jórészt meglesz, így elvileg indulhat a nagy tételű export.

Kinek adják el?

Az első exportra alkalmas kikötő idén februárban nyílt meg, és eddig 40 hajó indult útnak cseppfolyósított gázzal töltve, főleg Mexikó és Dél-Amerika felé. Ha mind az öt kikötő kész lesz, a Bloomberg szerint napi 300 millió köbméterre emelkedik az exportkapacitás a mai 30 millióról. Kérdés, hogy kinek fogják eladni ezt a mennyiséget. Amerikában engedélyeztetni kell a gázexportot, és az olajcégek által beadott kérelmek más most az összes kitermelt mennyiség felére szólnak, és olyan országokban szállítanák őket, melyekkel Amerikának nincs kereskedelmi egyezménye.

A legstabilabbnak a dél-amerikai piacok mutatkoznak, ott nagy az importigény, és máshonnan nem tudnak olcsón importálni. A távolabbi célpontoknál, mint Japán vagy Dél-Korea, már belép a versenybe Katar és Ausztrália, mivel a rövidebb távolság és így a kisebb fuvarköltség miatt olcsóbban tudnak szállítani. Kérdés még, hogy az európai piacokra be tudnak-e törni, alternatívát nyújtva az orosz gázzal szemben. Az biztos, hogy ezzel a lehetőséggel a kontinens gázfüggősége sokat csökken, így a jövőbeni jelentősebb áremelkedések valószínűsége minimális a kiélezett verseny miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30550 30410 30750 +0,73% 30540 30560 1 338 536 730 HUF 2025-10-20 12:34:56
MOL 2774 2750 2776 +1,09% 2772 2774 164 316 250 HUF 2025-10-20 12:34:34
MTELEKOM 1778 1774 1796 -0,45% 1776 1778 216 295 134 HUF 2025-10-20 12:33:02
RICHTER 10300 10230 10390 -0,58% 10300 10320 260 044 480 HUF 2025-10-20 12:33:58
OPUS 548 544 559 -1,97% 546 549 53 300 295 HUF 2025-10-20 12:34:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru „America First” a gyakorlatban
Alberti Bálint | 2025. október 20. 10:20
Az elmúlt másfél hónapban látványosan kirajzolódott az Egyesült Államok új iparpolitikájának iránya: a kormány – nemzetbiztonsági megfontolásokból – tőkerészesedést vásárol magáncégekben. A lépés nem egyedi, hanem egy új stratégia része, amelynek célja, hogy az állam visszaszerezze az ellenőrzést a kritikus ágazatok és az ellátási láncok felett. A program három kulcsterületre koncentrál: a védelmi iparra, a félvezetőszektorra és a nyersanyag-kitermelésre. Ezek együtt mutatják meg, hogyan próbálja a második Trump-kormányzat újradefiniálni Amerika gazdasági és geopolitikai mozgásterét az „America First” elv jegyében. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:31
Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsközelben jár az erőtől duzzadó forint
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:56
Az euró árfolyama 390 alatt, egy svájci frank pedig 420 forintot ér.
Részvény / Deviza / Áru Rekordárak röpködnek az arany-, ezüst- és platinapiacokon
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:21
A héten napról napra újabb és újabb rekordokat döntött az arany ára, de általában is elmondható, hogy a nemesfémek ára szeptember eleje óta valósággal szárnyal. Ez alatt az idő alatt az arany és az ezüst mintegy harmadával drágult, de hasonlóan gyors áremelkedés volt tapasztalható a platina esetében is.
Részvény / Deviza / Áru Szép estéje volt az amerikai tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:03
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Pityókásan szállt fel a biciklire a forint pénteken
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 18:41
A magyar forint vegyes teljesítményt nyújtott pénteken a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A Mol átadta a tőzsdei zakót az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:52
A BUX 96,84 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 102 968,67 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelminősítési félelmek miatt eséssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 15:55
Mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Szabadesésben a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 15:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ez egyre csúnyább: nagy vérengzés az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 12:00
A nyitásban tapasztalt mínuszok még nagyobbak lettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG