3p
Lefordultak a tőzsdék világszerte, a három legnagyobb hazai részvény is esik. Nem hatotta meg az Opus és a Konzum befektetőit az új tőzsdei szerzemény. Emelkednek az olasz kötvényhozamok, félnek a befektetők az új kormánytól. Elérte az itthoni infláció a jegybanki célt, mi lesz vajon a kamatokkal?

Tegnap Amerikában még csak mérsékelt lejtmenet mutatkozott, melynek során az előző napokban sokat emelkedő nagy technológiai cégek korrigáltak. Ázsiában már komolyabb mínuszok mutatkoztak, Európa pedig kifejezetten gyengén nyitott, a DAX 1,3 százalékkal van lejjebb, 12 645 ponton.

Továbbra is tartanak a befektetők az új olasz kormány esetleges pénzszórásától, ami visszafizethetetlenné tenné a hatalmas olasz államadósságot, így eladói nyomás nehezedik az olasz állampapírokra, a 10 éves kötvény hozama 3,12 százalék, közelíti az előző pánik során elért szintet.

A forint a tegnapi erősödés után ma újra nagyot gyengül, 319,30 az euróhoz képest. Megjelent a legfrissebb hazai inflációs adat, 2,8 százalék volt májusban az áremelkedés. Ez bizony már a jegybanki cél, miközben az alapkamat csak 0,9 százalék, kérdés, hogy mi lesz, ha az áremelkedés tovább nő: megkezdődik-e a monetáris szigorítás, azaz a kamatemelés.

Euró/forint. Egynapos fellélegzés volt csak tegnap

Másfél százalékkal van ma lejjebb a BUX 36 825 ponton, két százalékot esik az OTP 10 220 forintig, másfél százalékot a Mol 2730 forintig, 1,2 százalékot a Richter 5485 forintig.

Lekókadtak a Mészáros-papírok a kezdeti lelkesedés után, ami az Opus tegnapelőtti felfüggesztésekor jelentkezett. A cégbirodalom különböző alapjai a 4iG tőzsdei cégben szereztek többséget, árát fel is húzva arra a szintre, vagyis 4 ezer forintra, melyet a cég elnevezése is sugall. A társaságnak sok évig kellett várni erre, de most végre, köszönhetően a szüntelenül bővülő Konzum-Opus konglomerátumnak, elérték a célt.

A 4iG-re ma kötelező vételi ajánlatot tett az Opus, valamint a Konzum két alapja 2942 forinton, de a befektetők egyelőre kevéssel 4 ezer forint alatt is veszik a papírt, feltehetően ugyanazt a trükköt látjuk, amit már a cégbirodalom korábbi ajánlatainál is, miszerint nem akarják az ajánlat sikerét, vagyis mindenképpen tőzsdén akarják tartani az új szerzeményt.

Ennek persze előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy a fél tőzsde a Konzum-csoport része lesz, mindenesetre a befektetők ma nem lelkesek az eddigi csoporttagokat illetően: a Konzum két százalékkal esik 3200 forintig, az Appeninn 1,7 százalékkal 638 forintig, az Opus pedig ugyan pluszban van 709 forinton, de a felfüggesztés utáni lelkesedésben 730 felett is járt az ár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41620 41100 41890 +1,84% 41600 41630 10 293 319 100 HUF 2026-02-04 12:59:29
MOL 4056 3972 4058 +2,68% 4056 4058 3 308 985 510 HUF 2026-02-04 12:58:42
MTELEKOM 2040 2015 2060 0,00% 2035 2040 644 354 615 HUF 2026-02-04 12:57:51
RICHTER 11390 11100 11390 +2,61% 11380 11390 1 872 117 970 HUF 2026-02-04 12:59:08
OPUS 547 545 555 -0,55% 547 548 118 793 874 HUF 2026-02-04 12:56:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:37
Nem igazán tudja a forint, hogy merre induljon. 
Részvény / Deviza / Áru Egymást érték a mínuszok az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:27
Rossz hangulatban telt el a keddi nap a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta hideg svájci szelet a náthás forint
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 18:20
A magyar fizetőeszköz gyengült a svájci frankkal szemben, de erősödött az euró és a dollár ellen.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja volt a Molnak a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:58
A BUX 1893,24 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel 130 284,26 pontos történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Nem találják az utat a részvények a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:01
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A Mol alig bírt magával a délutáni parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig
Részvény / Deviza / Áru Rekord rekord hátán: félelmetes, mi történik ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG