2p
Szélvihar, felhőszakadás, beázás, villámlás, jégverés.
Illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden. A közlemény szerint hétfő délutáni adatok alapján több mint ötezren fordultak a biztosítókhoz, a korábbi tapasztalatok alapján a következő két hétben a bejelentések száma a húszezret is meghaladhatja, a kifizetések összege pedig elérheti a kétmilliárd forintot.

A mostani bejelentések elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás okozta károkra vonatkoznak, de feltűnően sok a jégverések miatti kár is. A viharok a főváros mellett a Balaton térségében, Észak-Magyarországon és az Alföld középső részén okozták a legnagyobb károkat.

A Mabisz közölte: a májustól augusztus végéig tartó kiemelt viharszezonban a biztosítók ebben az évtizedben már 83 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a mintegy 1,15 millió bejelentésre a lakásbiztosítási szerződések alapján. Ezen időszak alatt a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott. Akkor 312 ezer bejelentésre 30 milliárd forintnyi kárt térítettek meg a társaságok.

A biztosítók arra kérik ügyfeleket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyenek bejelentést személyesen, telefonon, vagy e-mailen. A kárszemléig - amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni - csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefon segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén arra lehet számítani, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek - tájékoztatott a szövetség.

A Mabisz ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után célszerű felülvizsgálni a biztosítást, nem lett-e alulbiztosított. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyra a biztosítás, kell-e bővíteni újabb fedezettel a szerződést a megváltozott kockázati igény miatt.

A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét - tájékoztatott a Mabisz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG