2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kötelező árának muszáj nőnie, de azt nem tartják valószínűnek, hogy 30 százalékkal drágul majd a biztosítás. Ha mégis, van aki szerint az sem olyan sok.

Nem lesz 30 százalékos áremelkedés?

Pandurics Anett, a Mabisz elnöke egy hétfői konferencián beszélt a "sajtóban megjelent híresztelésekről" is, miszerint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) díjai 20-30 százalékos növekedés előtt állnak. Szerinte ez túlzás, mivel idén eddig a kgfb átlagdíjak 19,9 ezer forintról 21,9 ezer forintra emelkedtek, ami 10 százalékos növekedés.

Ha mégis 30 százalékos lesz, az se sok?

Az MNB felügyeleti igazgatója, Nagy Koppány ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a személygépkocsik kötelező biztosításának az átlagdíja most 65 százaléka a 2010-esnek, míg a teherjárműveknél ez az arány 90 százalék. Ugyanakkor az MNB által használt korrigált kárhányad 80-90 százalék körüli, sőt egyes teherjármű kategóriákban meghaladja a 100 százalékot, a díjbevételhez viszonyítva. Így szükségszerű a díjemelés, amely ha elérné is a 30 százalékot, akkor sem lenne több egy jó kávé áránál havonta - vélte Nagy Koppány.

Üzenet az alkuszoknak az Astra Biztosítóról

Pandurics Anett végül arra hívta fel a konferencián jelen lévő több száz biztosítási alkusz figyelmét, hogy a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepének ügyfeleivel fogadtassák el a kgfb szerződésük közös megegyezéssel történő felmondását. Így október elsejétől biztonságban lehetnek az új biztosítójuknál. Mint ismert, az Astra működését a román felügyelet függesztette fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
Személyes pénzügyek Adóváltozások után: mi marad a bizalmi vagyonkezelés versenyképességéből?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:57
A nyári adócsomag módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait – az adóhatósági kontroll erősödik, de a konstrukció továbbra is versenyképes marad a Crystal Worldwide vezetője szerint.
Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG