3p
A SZÉP-kártya rendszerének megtartását üdvözlik a munkáltatók, az önkéntes nyugdíjpénztárak viszont veszítenek majd - a kisebb szereplőknek komolyabb érvágást jelenthet, hogy kikerül a kedvezményes adózású körből ez a juttatás. A Budapest-bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkezés nem fog kijönni az évi 100 ezer forint készpénzből.

A SZÉP-kártya rendszerének megtartását pozitívumként, az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatásának megszűnését az öngondoskodás gyengítése miatt negatívumként értékelték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkáltatói oldalának képviselői.

A kormány javaslata szerint az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

Mi lesz az önkéntes pénztárakkal?

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek elmondta: a SZÉP-kártya rendszerének megtartása pozitívum, hiszen a 350 ezer forintos SZÉP-kártya keret jól szolgálja majd a belföldi turizmust. A VOSZ főtitkára szerint azáltal, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári támogatás kikerült a cafeteria-juttatások köréből, tovább gyengülhet majd az öngondoskodási képesség, hiszen az alacsony munkabérből élők ezután már nem biztos, hogy élni fognak ezzel a formával.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint is pozitívum a SZÉP-kártya rendszerének fenntartása, az viszont nem szerencsés, hogy a cafeteria-elemek sorából törölték az önkéntes nyugdíjpénztárt, ugyanis várhatóan ez a megtakarítási forma a munkavállalók rövid távú meggondolásai miatt háttérbe fog szorulni.

Az önkéntes pénztáraknál egyébként a legfrissebb jelentés szerint a munkáltatói befizetések aránya 40 százalék körül alakul, a többit a tagok maguk fizetik be - ráadásul ez utóbbi összeg folyamatosan növekszik, ami jó hír a szektornak: a cafeteria átalakítása után a munkáltatói befizetések drasztikus visszaesése valószínűsíthető, amit a kisebb pénztárak biztos nem viselnek majd jól, de összességében (nem utolsó sorban az elérhető adókedvezménynek köszönhetően) cafeteria nélkül is jól láthatóan életképes a rendszer.

Forrás: MNB / Privátbankár.hu
Ahol megmarad az adómentesség / kedvezményes adózás: - Sportrendezvényre szóló belépő/bérlet összeghatár nélkül
- Kulturális szolgáltatásra szóló belépő/bérlet évi 50 ezer forintig
- Lakásvásárlás, lakáshitel-törlesztés támogatása
- kockázati életbiztosítás (havonta a minimálbér 30 százalékáig)

Elfelejthetjük a Budapest-bérletet és a kajautalványt

Nem lesz választható kedvezményes adózású elem az Erzsébet-utalvány, de kikerül a körből az iskolakezdési támogatás, a munkahelyi étkezés vagy épp a helyi közlekedési bérlet (így a Budapest-bérlet) is. Mostantól ezeket az évi 100 ezer forint cafeteria-készpénzből vehetjük meg - már ami kijön belőle.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
Személyes pénzügyek Ezek a szakképzős diákok értenek a legjobban a pénzügyekhez
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 19:41
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
Személyes pénzügyek Tizenöt milliós ajándékpénz is járhat, ha fiatal és gyerekeket szeretne
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 15:03
A januárban megjelenő munkáshitel és a babaváró kölcsön sok szempontból hasonló felépítése miatt elvben 15 milliós ajándékpénzt is begyűjthetnek az államtól a gyermekvállalásra készülő fiatal párok. Az érintettek ráadásul a bankoktól sem távoznak üres kézzel: a babavárónál szerencsés esetben most is 200 ezer forint feletti, egyszeri jóváírás járhat.
Személyes pénzügyek Hogyan ne legyen horror számunkra a karácsony? – interjú
PR | 2024. december 11. 13:28
Egyre ijesztőbb hírek jönnek az online, telefonos, elektronikus pénzügyi bűncselekmények, lopások és csalások terjedéséről, lényegében bárki potenciális áldozat lehet. Milyen főbb veszélyekkel nézünk szembe, és mit tehetünk a károk elkerülésére? Milyen egyszerű szabályokat érdemes betartani? Interjú Bártfai Gáborral, a CIB Bank információbiztonsági vezetőjével.
Személyes pénzügyek Rohanjon a kútra: csökken az egyik üzemanyag ára
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 12:28
A másiké viszont stagnál.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! – 2024 ősz – DÖNTŐ
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 10:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny döntője!
Személyes pénzügyek Ötszázalékos lakáshitelkamat: kivédekezték a bankok, és ez nem is baj
Privátbankár.hu | 2024. december 7. 15:06
Egyelőre igen szűk kört érint a legfeljebb öt százalékos éves kamattal igényelhető lakáshitelek felvételének lehetősége, ami nem is olyan nagy baj a lakáshitel-piac stabilitása szempontjából. A sztenderd, piaci feltételű hiteleknél viszont a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint rövid távon nincs lehetőség a kamatok érdemi csökkentésére: ezzel együtt az erős verseny miatt sok az akciós ajánlat a pénzintézeteknél.
Személyes pénzügyek Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya
PR | 2024. december 2. 14:44
Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van. A biztonságos használat az internetes vásárlásoknál is alap, az OTP Bank prémium szolgáltatásaihoz kapcsolódva pedig még díjmentes is.
Személyes pénzügyek Itt vannak a munkáshitel részletei – kemény feltételek kerültek be, érdemes vigyázni
Privátbankár.hu | 2024. november 30. 09:11
Nem lesz teljesen ingyen a kamatmentes hitel, aki pedig nem teljesíti a feltételeket, az hirtelen nagyon sok pénzzel is tartozhat az államnak.
Személyes pénzügyek Belső kereslet nincs, megoldás az önkéntes nyugdíjpénztárak kasszáinak feltörése
Hollós János | 2024. november 27. 10:51
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média „Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője” címmel rendezett konferenciáján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG