5p
Az év végi biztosítóváltással rendelkező autósok közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron. Ami rossz hír: az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során. A kalkuláló autósoknak valamivel több, mint a fele talált magának kedvezőbb díjat, a többi autósnak el kellett fogadnia díjának emelkedését.

Az autósok harmadát érinti az év vége

Az őszi kgfb-kampány már korántsem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek - közölte nemrég a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, és a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre.

A Mabisz szerint a társaságok továbbra is nagyon sok, közel 100-féle kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. A kedvezményrendszerekben kisebb módosulások fellelhetők, de olyan kedvezménytípust, amely gyökeresen különbözne a korábban alkalmazottaktól, nem találni. További részletek ebben a cikkünkben>>>

30 százalékkal nőttek a díjak

A 2018-as kötelező biztosítási díjak elemzése során eltérő álláspontra helyezkedtek a biztosítási szakértők, az autósokat érintő várható díjemelkedéseket illetően. Azoknak lett igazuk, akik 30 százalék körüli díjemelkedést prognosztizáltak a közel 100 oldalon meghirdetett díjtarifák alapján. A jelentős díjemelkedés miatt az a valamivel több mint egymillió autós, aki december 31-ei kötelező biztosítási évfordulóval rendelkezik, 20 ezer forint feletti díjajánlattal találkozik majd a kampányban, ennyit ajánlanak ugyanis átlagosan ügyfeleiknek idén novemberben, a hazai biztosítók - írja közleményében a Biztosítás.HU.

Ez elég markáns emelés a tavalyi adatokhoz képest, amikor a váltók átlagos díja 15 800 forint körül alakult. Jó hír azonban, hogy a biztosítók között idén kiújult versenynek köszönhetően,az emelések ellenére a tavalyinál nagyobb számban találhatnak maguknak kedvezőbb árat a díjaikat összehasonlító autósok annál, mint amit jelenlegi biztosítójuk kínál számukra. Az idei kampányban ugyanis a kedvezőbb biztosítóra váltó autósok átlagdíja „csupán” 17 900 forint lesz átlagosan. A Biztosítás.HU alkuszi portál szerint az elmúlt évek díjemelkedési trendje ugyan tovább folytatódik, de idén szembetűnő, hogy újra nagyobbak az egyes biztosítók díjai közti különbségek, ami az idei kampány talán legfontosabb üzenete.

A baleseti adó...

Mindezen díjakhoz természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami továbbra is 30 százalék. Érdemes tehát odafigyelni idén is a biztosítóválasztásra, mert amennyiben passzívak maradunk, akkor átlagos járműkategóriában szinte biztosan számolniuk kell 5 ezer forint díjemelkedéssel, nagyobb teljesítményű járművek esetében pedig 10 ezer forinttal.

Eddig ők viszik a legtöbb ügyfelet

A Netrisk.hu. adatai szerint a kampány első napjaiban leadott mintegy 3500 megrendelés adatai szerint a K&H, az Allianz és az Union viszi az új kötések mintegy 60 százalékát. Őket követi a Groupama és a Wáberer – az első öt biztosítóösszesen az idei kampány új szerződéseinek közel 80 százalékát tudhatja magáénak.

„A bónuszfokozatok érvényesítése mellett a legtöbben idén is a biztosítóval folytatandó elektronikus kommunikáció, valamint az éves, egyösszegű díjfizetés választása révén spórolnak az autósok – mondja Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

A díjfizetés választott módja is egyre inkább a korszerű megoldások irányába tolódik el. Az éves díjfizetést vállalók körében a tavalyi 61 helyett idén már 85 százalék fizet banki átutalással, a csekket kérők aránya a tavalyi 31 százalékról idén egészen 14 százalékra apadt.

100 ezeren válthatnak

Az online biztosításközvetítőnél úgy látják: a kötési aktivitás eddig a várakozásoknak megfelelő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a január elsején évfordulós szerződések jövő évi díjairól szóló értesítő levelek november 11-ig történő megérkezése nyomán tovább élénkül majd az ügyfelek érdeklődése. Szintén évtizedes megfigyelés, hogy az első napok után emelkedik az átlagdíj mértéke is, mivel a nagyobb autóval rendelkező, magasabb összegű biztosítást kötő autósok általában hosszasabb megfontolást követően döntenek a váltásról – erre egészen december 1-jéig lehetőségük is van. A Netrisk. hu az első napok eredményei alapján megerősíti becslését, amely szerint mintegy 100 ezer autós fog év végi kötelezőt váltani 18 ezer forintos átlagdíj mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG