2p
Lassan vége a hagyományos bevallásoknak.
Adóbevallások (Kép forrása: MTI Fotó, Mohai Balázs)

El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntő hányadát - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára abból az alkalomból, hogy egy kőbányai kormányablakban is megnyitották az adóhivatal ügyfélszolgálatát.

Elfelejthetjük a bevallást

Idén tavasszal már 1,4 millió adózó állampolgárnak a NAV készítette el elektronikusan az adóbevallását úgy, hogy azzal semmi teendőjük nem volt.

Mi változott idén az adórendszerben? Összefoglaló cikkünk >>>

A NAV által indított program végén országosan 91 kormányablakban lehet majd adóügyeket intézni a NAV ügyfélszolgálatai révén.

Tállai András elmondta: a NAV egyre nagyobb hangsúlyt helyez az ügyfélbarát ügyintézésre, arra, hogy az adóhivatal mindenben segítse az adózókat, hogy ők a lehető legkényelmesebben, a legkevesebb idő ráfordításával intézzék adóügyeiket. 

Nyílnak a kormányablakok

A jövőben a NAV ügyfélszolgálati hálózata jelentősen bővül, 180 helyen várja majd az adófizetőket, köztük országosan a 91 kormányablakban működő NAV-kirendeltségben. Budapesten 28 kormányablak áll van, 2017-ben a fővárosi kormányablakokat több mint 2,5 millió ügyfél kereste fel, akiknek közel 3 millió ügyét intézték el, a fővárosi kormányablakok mintegy 4,5 millió határozatot hoztak az állampolgárok ügyeinek intézése során.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG