3p
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint a tűzifa-kereskedelem adózási szempontból jelentős kockázatot hordoz, ezért fokozottan ellenőrzik.

A NAV – felhasználva az EKÁER adatait – kiemelten vizsgálja a tűzifa, mint kockázatosnak minősített termék kereskedelmét.

A rendelkezésére álló adatok szerint az elmúlt egy évben közel 14 ezer tűzifa-szállítmány érkezett hazánkba, összesen mintegy 3 milliárd forint értékben. A behozatal döntően Romániához köthető, de a forgalom Szlovákia felöl is jelentős. A több mint 11 ezer szállítmányból álló kivitel tekintetében – melynek értéke meghaladta a 4 milliárd forintot – a fő rendeltetési ország Ausztria volt. Emellett a belföldi fuvarok száma meghaladta a 102 ezret, értéke megközelítette a 23,5 milliárd forintot.

Csalnak minden irányban

A NAV valamennyi értékesítési irányban tapasztalt visszaéléseket. Azokban az esetekben, ahol a fuvart bejelentették az EKÁER-be, a tisztességtelen kereskedők jellemzően a súlyadatokkal manipuláltak vagy nem kockázatosnak minősülő termékek (például MDF-lap) feltüntetésével próbáltak kibújni a kockázati biztosíték megfizetése alól. Az EKÁER szám hiányát pedig jellemzően azzal magyarázták, hogy a tűzifát nem továbbértékesítésre szánták. Ennek bizonyítása érdekében például gyakran iktattak be magánszemélyt az értékesítési láncolatba, holott az áru valójában Tüzép-telepre került.

A szektorra jellemző a bevétel eltitkolása és ezzel összefüggésben az adófizetési kötelezettség elmaradása is. A NAV ezért a közúti ellenőrzésekkor feltárt gyanús körülmények, valamint a hivatalból rendelkezésre álló adatok kockázatelemzése alapján részletesebben megvizsgálta az értékesítési láncolatok szereplőit.

4700 tonna tűzifa saját részre...?

A szektorban tapasztaltakat tükrözi egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zajló vizsgálat, melyben a NAV EKÁER-munkacsoportja egy Szlovákiából rendszeresen tűzifát szállító, de az EKÁER-be egyszer sem bejelentett tehergépkocsira figyelt fel. A közúti ellenőrzés alkalmával a sofőr úgy nyilatkozott, hogy azért nem kért a fuvarra EKÁER-számot, mert a tűzifát saját részre hozta be.

Az EKÁER és a HU-GO kameraképei bizonyították, hogy a teherautó évente közel százötvenszer fordult a két ország között, a mérlegelési adatok szerint pedig két év alatt közel 4700 tonna tűzifát hozott be. Az elmaradt adóbevételek feltárására indult ellenőrzés jelenleg folyamatban van. A NAV a várhatóan jelentős összegű megállapítás fedezetére ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, és a kereskedő tulajdonában álló két lakóingatlanra végrehajtási jogot jegyzett be.

4 milliónyi áfát tettek volna zsebre

Egy Veszprém megyei tűzifa-kereskedő esetében is az EKÁER és a HU-GO adatainak összevetése vezette eredményre a NAV-ot. Az adatok szerint a kereskedő két tehergépkocsija két és fél hónap alatt több mint ötvenszer szállított tűzifát Ausztriába, azonban EKÁER-számot csak esetenként kért a fuvarra és bevételeit is csak részben vallotta be. Ebben az ügyben most zárult az ellenőrzés, mely mintegy 4 millió forint áfa-kötelezettséget rótt a kereskedőre.

A tapasztalatok tükrében a tűzifa-kereskedelmet az idén kiemelten ellenőrzi a NAV.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG