5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Bár a diákoknak igen kedvező feltételekkel kínálnak a bankok különböző számlákat, egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választjuk. A Bank360 most megszondázta a bankok diákszámla-ajánlatait: azok a 18 - 26 éves fiatalok, akik már most odafigyelnek a megfelelő bankszámla kiválasztására és tudatosak a pénzügyeikben, akár több tízezer forintot is megspórolhatnak évente.
(Fotó: depositphotos.com)

Diákszámlát szinte minden pénzintézet kínál már a fiatal felnőtteknek, sőt több bank 14 éves kortól is elérhetővé teszi azokat. Nem csoda, hiszen a szülők számára átláthatóbb lehet a középiskolás gyermekek zsebpénzét folyószámlán keresztül kezelni, míg később a felsőoktatási tanulmányok megkezdésével jelennek meg olyan költségek és bevételek, amelyek miatt szükség lesz egy bankszámlára: erre érkezhet ösztöndíj, diákhitel, vagy diákmunkából származó jövedelem, de sokan innen fizetik a lakbért és egyéb költségeket is, például tandíjat, arról nem is beszélve, hogy a mai fiatalok már előszeretettel fizetnek kártyával vagy mobiltelefonnal, ahol csak lehet. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy ezért mennyit kell fizetnie egy tanulónak.

A diákszámlák jellemzően sokkal kedvezőbb feltételekkel és árazással igényelhetők, mint a hagyományos társaik. A legtöbb bank mindössze egy igazolást kér aktív tanulói jogviszonyról, illetve a megadott korcsoportba kell tartozni, ami átlagosan 18 és 26 év között van, de vannak már bankszámlák 14 és 18 év közöttieknek is. A Bank360 szerint a kedvező feltételek oka, hogy

  • a diákok jellemzően nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel, de a többség kap anyagi segítséget otthonról, amelyet átutalással rendeznek a szülők,
  • nem tranzaktálnak olyan nagy értékben, mint a már aktív keresők,
  • a diákszámla tipikusan az első olyan termék, amely miatt a bankhoz fordulnak a fiatalok, így egy kedvező árazású, jól működő szolgáltatás igénybevétele után jó eséllyel más termékek esetében is az adott pénzintézetet választják majd (például hitelkártya vagy jelzáloghitel esetén).

Szinte ingyen

A költségek megállapításához a Bank360 egy digitálisan előszeretettel bankoló fiatal példáját használta, akinek 150 000 forint érkezik havonta a számlájára, vásárlásaihoz pedig szívesen használja kártyáját, mobilját, nagyobb összegű kiadásait - lakbér, tandíj, közüzemi számlák - pedig átutalással és csoportos beszedési megbízással rendezi. Elektronikus számlakivonatot kér papír helyett és netbankol, presztízskártya pedig nincs szüksége.

Ezek alapján a Bank360 számításai szerint jelenleg több pénzintézetnél is 15 000 forint alatt van nem csak az első éves, de a második évtől számított éves összköltség is. Ugyanakkor a kevésbé kedvező számlacsomagok díja éves szinten a 25 000 forintot is meghaladhatja. A megfigyelt számlacsomagoknál a legdrágább tételek az alábbiak voltak, ezekre érdemes kifejezetten odafigyelni, amikor bankszámlát választunk:

  • az éves kártyadíj: a számlaköltség jelentős részét teszi ki, főleg akkor, ha valamilyen presztízskártyát választunk.
  • rendszeres átutalások és csoportos beszedési megbízások: ezeknek a tranzakcióknak is díja van, bár az átutalásokat 20 000 forint alatt már nem terheli tranzakciós illeték.

Amire még érdemes odafigyelni, ha olcsó számlára vágyunk

A portál összehasonlításából kiderül: a diákszámláknál a bankok elengedik a számlavezetés díját és többnyire az első éves kártyadíjat is, ugyanakkor vannak olyan extra szolgáltatások, amelyek további költséget jelentenek, ugyanakkor nem feltétlenül van rájuk szükség:

  • Egyenlegértesítés SMS-ben: éves szinten több ezer forintba kerülhet, hogy minden kártyás tranzakció esetén kapunk egy SMS-t. Ez nagyobb biztonságot jelent, ugyanakkor ma már szinte minden pénzintézet valós idejű tájékoztatást ad az egyenlegünkről mobilbankon keresztül, ahol akár push-értesítést is kérhetünk díjmentesen.
  • Papíralapú egyenlegkövetés: szintén ezer forintos tétel lehet éves szinten, ha az elektronikus számlakivonat helyett papíralapút kérünk.
  • Fióki megbízások: az is extra költséggel járhat, ha nem magunk intézzük a pénzügyeket a netbankon keresztül, hanem ügyintéző segítségét vesszük igénybe például egy utalásnál.
  • Készpénzfelvétel: ha a jogszabály alapján díjmentesen biztosított havi két, legfeljebb összesen 150 000 forintos készpénzfelvétel nem elég, érdemes alaposan utánajárni, hogy mennyibe kerül a további pénzfelvétel díja.

Érdemes már fiatalon szokni a pénzügyi tudatosságot

A szakportál felhívja a figyelmet: nem csak a megfelelő diákszámla kiválasztásakor érdemes a második évtől felszámított díjakkal kalkulálni. Az első évre a bankok igen nagy, több ezer forintos kedvezményeket adnak, így nem feltétlenül látunk reális képet az első éves díjak alapján. Ahhoz, hogy pontosan felmérjük a várható költségeket, érdemes a Bank360 ingyenes bankszámla kalkulátorát használni, amellyel akár teljesen személyre is szabhatjuk a számlahasználati szokásainkat, hogy a lehető legpontosabban tájékozódhassunk.

A diákoknak érdemes már most alaposan megnézni a lehetőségeket, hiszen a tudatos pénzügyi döntések később is nagy segítséget jelenthetnek, például egy lakáshitel kiválasztásánál, ahol tízezer forintok helyett milliós eltérések is jelentkeznek két hasonlónak tűnő banki ajánlat között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG