3p
Pedig az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek - hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.

Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket.

Az adóból kedvezmény jár:

  • a gyermekes családoknak,
  • az első házasoknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek,
  • és ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.

A legalább négygyermekes anyákat illető örökélet szja-mentességgel idén – a tárca számításai szerint –mintegy 40 ezer édesanya összességében 20 milliárd forintot spórol. 2020. január 1-től ugyanis azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és azokat saját háztartásukban nevelték a fizetésükből 15 százalékkal többet vihetnek haza.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 40 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33.000 forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Ezt jól mutatja, hogy amíg 2019 áprilisában mintegy 740 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig tavaly januárban még csak 703 ezer.

Magyarországon egyedülálló az első házasoknak járó adókedvezmény, amely havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő két évben a frigyre lépőket.

Idén havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.

A tárca számításai szerint összességében több mint egymillióan jogosultak adókedvezményre. A négygyermekes anyáknak, illetve a családi, az első házas és a személyi kedvezményre jogosultaknak tehát érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, így az adómentesség, illetve az adókedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet. Azért se szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont adókedvezmény, illetve adómentesség összege majd 2021-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
Személyes pénzügyek Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 09:43
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
Személyes pénzügyek Kijózanodás a munkáshitelből?
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 07:41
Csak a konstrukció indulásának első hónapjában, 2025 januárjában szerződtek le kevesebb munkáshitelre a magyarok, mint októberben.
Személyes pénzügyek Ezek a diákok értenek a legjobban a pénzügyekhez – megvannak a Pénzügyi Junior Klasszisok
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 18:27
Egy győri csapat nyerte meg a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyt. Az ország minden pontjából érkeztek csapatok a pénzügyi tudatossági verseny döntőjére, a legjobb 4 közé a győrieken kívül ceglédi, székesfehérvári és békéscsabai diákok jutottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG