2p
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint 10 százalék feletti béremelést is elbírt volna idén a gazdaság.

Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását – tudta meg a Népszava.

A napilap szerint a tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást is.

A tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást.

Ennek megfelelően a minimálbér jelenleg bruttó 149 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 195 ezer forint. Jövőre előbbi bruttó 161 ezer, utóbbi 210 600 forintra nő.

A lap emlékeztet arra a friss Mfor.hu elemzésre, amely rámutatott: idővel a román és a horvát minimálbérhez képest is leszakadhatnak a magyar legkisebb keresetek, így nemcsak a régióban, de az Európai Unióban is a magyar minimálbér lehet a sereghajtó.

Leszakadunk Európától

Kordás László szerint azonban a gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják: jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre is lehetőség lett volna már az idén is. Jövőre pedig két számjegyű emelést szeretnének, hogy "ne szakadjunk le végleg Európától".

A munkaadók minden minimálbér-emelésnél panaszkodnak, hogy nem tudják kigazdálkodni annak fedezetét, a szakszervezet ezért az adócsökkentést és a progresszív adózás bevezetését is szükségesnek tartja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek SZÉP kártyások figyelem: erre számíthatnak, akik túl sokat költenek a barkácsáruházakban
Herman Bernadett | 2025. május 31. 13:40
Az egyenleg felét lehet lakáscélra felhasználni. Ha valaki átlépi a limitet, mulasztási bírságot kaphat, amit persze el is engedhetnek. Öt hónap alatt találta ki a NAV és az NGM, mi legyen a túlköltő renitensekkel. Valószínűleg büntetlenül megússzák. 
Személyes pénzügyek Egymilliónál is több ügyfél érintett, nyártól nagyot kavar három bank is a kártyáival
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:41
Érdemes megnézni, kiket érint a változás, hogy ne legyen meglepetés.
Személyes pénzügyek Lakásra, autóra költötték vagy befektették a fiatalok a munkáshitelt
Herman Bernadett | 2025. május 29. 17:07
A legtöbben lakáscélra használták fel a munkáshitelt, de minden hatodik fiatal autót vásárolt belőle, minden nyolcadik pedig befektette a 4 milliós kölcsönt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felméréséből.
Személyes pénzügyek Korai a számháború a minimálbérről – megszólalt a tárca
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 14:22
A minimálbér emeléséről folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Személyes pénzügyek Szörnyű lelet: egyáltalán nem érzik magukat anyagi biztonságban a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 11:06
Tíz magyar felnőttből kilenc aggódik amiatt, hogyan tud megélni.
Személyes pénzügyek Ma lejár a határidő, megszólalt a NAV
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 09:22
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje.
Személyes pénzügyek Nagy változás történt a lakáshitelt nyújtó bankoknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 08:22
Május 1-jétől minden jelentős magyarországi kereskedelmi bank elfogadja hitelcélként a legrosszabb, „I” energetikai besorolású lakóingatlanokat a használt lakások vásárlására felvett jelzáloghitelek esetén.
Személyes pénzügyek Ezek a gimnazisták értenek a legjobban a pénzügyekhez – Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 15:24
Idén is több mint ezer gimnazista és felkészítő pedagógusaik vettek részt a Privátbankár tavaszi pénzügyi vetélkedőjén. A győztes csapat Budapestről érkezett, a Top 4-be kőszegi, budakeszi és szegedi gimisek kerültek be.
Személyes pénzügyek Sok autós rossz hírt kap, megint jön a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 10:41
Megérkeztek a számok.
Személyes pénzügyek Egy százalékkal csökkenhetnek a banki költségeink májusban
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 13:51
A bankszámlák önkéntes díjcsökkentése közel egy százalékkal mérsékelheti a számlaköltségeket az előző hónaphoz képest, a havi inflációt pedig nagyságrendileg 0,1 százalékponttal viheti lejjebb, állítja egy friss elemzés. Az éves áremelkedés az áprilisi 6,9 százalékos szintről 0,2 százalékra mérséklődhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG