3p
A pénzügyminiszter szerint az első tervek már készen vannak a nyugdíjpiacra történő állami belépéshez.
Varga Mihály pénzügyminiszter. (Illusztráció, forrás: MTI Fotó, Soós Lajos)

Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez - mondta Varga Mihály csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A pénzügyminiszter kifejtette: olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretnének majd kibocsátani, amelyet kicsit kedvezőbb hozamokkal tudnak a takarékoskodók nyugdíjas korukban visszaváltani, a járulékukat élvezni.

"A mostani nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz), önkéntes nyugdíjpénztár és egyéb formák mellett lehetőségnek kellene lennie arra is, hogy az államadósság-kezelés részévé váljon az ilyen típusú előtakarékosság, ilyen rendszerek máshol is működnek"

- tette hozzá.

A harmadik negyedévi 5 százalékos GDP-növekedést kommentálva megjegyezte, hogy ilyen magas ütemű bővülésre az elmúlt két évtizedben csak kevésszer volt példa. Hozzátette, van még tér a további növekedésre.

Az ltp-kről

Annak kapcsán, hogy a lakástakarékok az utolsó 48 órában 140 ezer új szerződést kötöttek, kifejtette: a kormánynak nincs jogköre arra, hogy vizsgálja ezeket a szerződéseket, a felügyeletnek van rá lehetősége. A miniszter szerint azonban mindenképpen szokatlan, hogy a szerződések száma két nap alatt az 1,4 milliós állomány 10 százalékával bővült. Hozzátette, ez jövőre plusz 8 milliárd forint többletkiadást jelent az államnak.

Úgy vélekedett, ez mutatja, hogy sok szerződéskötőnél nem feltétlenül a lakásfelújítás, -építés volt a legfontosabb cél, hanem a 30 százalékos állami támogatás volt a vonzó. Hozzátette, Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék a támogatás mértéke, és ott is van a támogatásnak felső határa.
Ehhez képest a magyar lakáskassza állami támogatási rendszere nagyon bőkezű volt, amin változtatni kellett, mert más célra használták fel - mondta.

A taozásról

Beszélt arról is, hogy a kormány mérlegelte a társaságiadó-kedvezmények (tao) eddigi tapasztalatait. Úgy döntött, hogy a kulturális tao rendszere a visszaélések nagy száma miatt a jelenlegi formában megszűnik, helyette olyan pályázati rendszer indul, amelyben a szakminisztérium a korábbi kulturális tao nagyságrendjének megfelelő - 2017-ben 35-37 milliárd forint - támogatást biztosít.

A sportcélú tao esetében pontosításokat hajtottak végre. Eddig szinte korlátlan mértékben lehetett igénybe venni sportcélú belépők vásárlására az ilyen típusú kedvezményeket, ezeknél most felső határt állapítottak meg. Szeretnék meghatározni a sportcélú tao igénybevételének maximális határát is.

Lehetővé vált továbbá, hogy az ilyen típusú támogatásokat a sportlétesítmények üzemeltetésére, fenntartására is igénybe lehessen venni - ismertette a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG