2p
Az új fejlesztési tervektől a magyar gazdaság egyik zászlóshajójának további erősödését várják a beruházók.

A különböző motorelemeket és csapágyakat előállító autóipari vállalat, a FAG Magyarország Ipari Kft. nagyjából 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást Debrecenben, melyhez a kormány 4,5 milliárdos támogatást is nyújt – közölte csütörtöki sajtótájékoztatója keretében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A német Schaeffler-csoporthoz tartozó gazdasági társulás már most 1300 embert foglalkoztat. A termelését az elmúlt tíz évben megháromszorozták, a cégcsoporton belül pedig Debrecen a 9 milliméter átmérő alatti kúpgörgős csapágyak európai központja.

A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérésére hivatkozva Szijjártó Péter elmondta, hogy a német vállalatok beruházási kedve egyértelműen javult, az itteni német befektetők 80 százaléka gondolja.

A mostani projekt azért is jelentős, mert a FAG a saját akadémiáján szakemberképzést is nyújt, elősegítve ezzel a megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerő biztosítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelenti a 25 milliárdos projektet. Fotó: MTI/ Soós Lajos

Az új kelet-magyarországi fejlesztés eredményeként több mint 500 munkahely jön létre. Az idén már letárgyalt 17 beruházással összesen 5428 új munkahely jön létre. A debreceni bejelentés jól illeszkedik a kormány új ipari stratégiájának, azaz az Irinyi Terv irányelveihez. A terv és a bejelentés körülményeiről itt tájékozódhat részletesebben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG