4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A G7 becslése szerint tavaly a magyar építőipari vállalatok együttesen valamivel több mint 5800 milliárdos bevételt hozhattak össze, melyből több mint 750 milliárd a NER-hez köthető vállalkozásokhoz került.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Eljutottunk oda, hogy szabad szemmel is jól látható szeletet hasítanak ki maguknak a hazai építőiparból a kormányközeli vállalkozók érdekeltségei. Egy olyan ágazatról beszélünk, amelyben éves szinten lassan 6000 milliárd forint bevételt termelnek a cégek, és ennek az összegnek legalább a nyolcada olyan üzletembereknél landol, akik jó kapcsolatot ápolnak a kormányzattal.

Az elmúlt hetekben két cikkben is foglalkoztunk a magyar építőipari vállalatok 2018-as teljesítményével. Bemutattuk hogyan koncentrálódott tovább a piac főleg az állami tendereken taroló cégek rohamos növekedésének eredményeként, illetve azt is, hogy itt valójában üzletszerzési jutalékot szednek a közbeszerzések bajnokai, hiszen sok esetben emberük sincs, aki elvégezhetné a munkát, így csak továbbpasszolják az elnyert állami megbízásokat.

Bár nem mindegyik fideszközeli vállalatnál ez a recept, az egész biztos, hogy a kormányhoz köthető vállalkozók a magyar építőipar egyre nagyobb részét ellenőrzik. Különösen igaz ez a Mészáros-Szíjj tandemre, amely surranópályán már a Simicska-korszak végén a legnagyobb piaci szereplők közé küzdötte fel magát, az egykori Fidesz-pénztárnok és Orbán Viktor összeveszése óta pedig mindenkit túlszárnyalt.

Becsléseink szerint tavaly a magyar építőipari vállalatok együttesen valamivel több mint 5800 milliárdos bevételt hozhattak össze*. Ebből pedig több mint

750 milliárd a NER-hez köthető vállalkozásokhoz került, ami közel 13 százalékos részesedést jelent.

Csak összehasonlításképpen: a legnagyobb aktív nemzetközi csoport, a Strabag összes magyarországi cége együttesen nagyjából 230 milliárdos forgalmat realizált, amellyel piaci részesedésük a 4 százalékot sem érte el*.

A 13 százalék elég jelentős ugrást jelent a korábbi évekhez képest, 2017-ben ugyanis a fideszközeli cégek részesedése még a 10 százalékot sem érte el, öt évvel korábban pedig alig feleannyi volt, mint tavaly. Az pedig különösen pikáns, hogy ezt a bővülést úgy sikerült elérni, hogy közben az építőipari elitet is lecserélték.

A nagy vesztes természetesen Simicska Lajos. Az oligarcha birodalmának központi cége, a Közgép piaci részesedése 2013-2014 között önmagában is 2-3 százalék körül volt, ez azonban mostanra lényegében nullára csökkent. Persze sok jelentősége ennek nincs, hiszen időközben a vállalatot megszerezte az az üzleti kör, amely a legjobban profitált Simicska Lajos bukásából.

Ez utóbbi, Mészáros Lőrinc és állandó üzlettársa, illetve barátja Szíjj László nevével fémjelzett tömörülés 2018-ban a teljes hazai építőiparnak már közel a 7 százalékát ellenőrizte. A két üzletemberhez köthető cégek együttes árbevétele ráadásul 2018-ban több mint duplájára emelkedett. Ebben komoly szerepe volt, hogy Mészáros Lőrinc két új vállalkozást is megszerzett, amelyek megtáltosodtak az új tulajdonos érkezését követően. A Záév és a V-Híd egyaránt megduplázta a forgalmát, de Mészáros régi cégei is jól mentek. Nem is beszélve Szíjj László autópályaépítőjéről, a Duna Aszfaltról, amely önmagában majdnem 130 milliárdos bevételt hozott össze.

A Mészáros-Szíjj duó mellett Garancsi István és Scheer Sándor kettősét érdemes még külön kiemelni. Nekik ugyan csak egy meghatározó építőipari érdekeltségük van, de az a legnagyobb az országban. A Market tavaly épp 100 milliárd forinttal több bevételt ért el, mint öt évvel korábban, és ezzel a 138 milliárdos forgalommal nagyjából akkora volt a piaci részesedése, mint a Közgépnek a Simicska-korszak csúcsán.

A többi NER-hez köthető cég, mint például a Tiborcz Istvánnal üzletelő WHB-csoport építőipari vállalkozása, vagy a Seszták-közeli Penta, esetleg a rendre Mészáros érdekeltségeivel közösködő, korábban Szíjj-tulajdonban lévő Magyar Építő együttesen további közel 240 milliárdnyi bevételt hozott össze tavaly. Ez ugyan szintén magasabb a korábbi évekre jellemzőnél, ugyanakkor az is látszik, hogy ez a kör már kevésbé tudja erősíteni a pozícióit, mivel akárcsak korábban, most is egyre inkább egy üzleti kör dominálja a hazai építőipart. Csak míg négy öt éve ennek központi szereplője Simicska Lajos volt, ma már a Mészáros-Szíjj duó.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
Vállalat A klímaváltozás már benyújtotta a számlát a vállalatoknak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 15:27
A rekordaszály után új korszak jön az energiaellátásban.
Vállalat Újabb nagy lépésre készülhet a 4iG Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 14:23
 Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke Washingtonban tárgyalt a cég amerikai partnerségeinek megerősítéséről kormányzati szervekkel és stratégiai ipari partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG