2p
Bepanaszolta a magyar államot az Edenred utalvány-kibocsátó, a Világbank nekik adott igazat.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Világbank bírósága három évvel a benyújtás után, december 13-án hozta meg a döntését a Ticket Express utalványokat is gyártó Edenred panasza ügyében. A francia utalvány-kibocsátó ugyanis kifogásolta, hogy a magyar cafeteriarendszer átszervezése kizárja őket a piacról. Ennek következtében mintegy 23 millió eurót, több mint hétmilliárd forint kártérítést ítélt meg a vállalatnak a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID). Ezen kívül még két hasonló eljárás zajlik Magyarország ellen, ezeket a Sodexo és a Le Cheque Déjeuner kezdeményezte.

Maga a büntetés várható volt: a magyarországi utalványpiac 2012-re teljesen átalakult, az étkezési jegy kibocsátása pedig állami monopólium lett. A kormány lépése ellen már 2011-ben, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég, így az említett három francia tulajdonú vállalat is tiltakozott, ők azóta ki is vonultak a magyar piacról.

Az Európai Unió Bírósága idén februárban hozott ítéletében mondta ki, hogy a SZÉP-kártyarendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei nem egyeztethetők össze az uniós joggal, erről korábban itt írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat „Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 15:35
Diszkont légitársaságok ellen indított pert a német fogyasztóvédelmi szervezetek szövetsége a tisztességtelen kézipoggyászdíjak miatt – mondta el a szervezet elnöke a Neue Osnabrücker Zeitung lapnak adott interjúban.
Vállalat Ölt az önvezető rendszer – a Teslának fizetnie kell
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 11:01
Egy floridai esküdtszék pénteken 243 millió dollár megfizetésére kötelezte a Teslát, amiért egy 2019-es, Autopilot rendszerrel felszerelt Model S halálos balesethez vezetett. Az ítélet ritka, de jelentős győzelem az önvezető technológiával összefüggésbe hozott tragédiák áldozatainak, és precedenst teremthet Elon Musk elektromosautó-gyártója elleni további perekhez.
Vállalat Meglepően jó, de mégis szomorú számok a Shelltől
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 14:41
A Shell második negyedéves nyeresége közel egyharmaddal csökkent az olaj- és gázárak mérséklődése, valamint a vegyipari szegmens gyengélkedése miatt – ám a visszaesés ellenére a vállalat eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Nem áll csehül a Toyota – ilyet se láttunk még Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:57
Kiderült, hol fog először Európában elektromos autót gyártani a cég – de a modellnek még csak a kategóriáját tudjuk.
Vállalat A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 11:39
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG