A Népszabadság cikke szerint ötmilliárd forintot kellene költeni a legkisebb településeken található romos állapotú postahivatalok felújítására, ám ezt a pénzt lehetőség szerint inkább a szolgáltatások fejlesztésére fordítja az állami postacég – indokolta Szarka Zsolt vezérigazgató, hogy miért kívánják ezeken a helyeken kiszervezni a postai szolgáltatásokat.
121 olyan egysége van a cégnek, ahol napi öt ajánlott levelet sem adnak fel, 412 postán pedig hetente átlagosan mindössze egy csomagot indítanak útnak. Az ilyen hivatalokban egy hónap alatt alig pár száz csekket adnak fel az ott élők.
Posta helyett takarék
A napilap emlékeztet: zajlik az a felmérés, amely megmutatja, hogy a tízezer lakosánál kisebb településeken végezheti-e ezt a munkát például egy takarékszövetkezeti fiók. A takarékszövetkezetek esetleges új funkciójáról bővebben ebben a korábbi cikkünkben olvashat >>>>
Hogy a takarékok mennyi pénzt kapnak majd a munka elvégzéséért, azt egyelőre nem tudni. Szarka Zsolt úgy véli: az első ilyen pont már 2016. negyedik negyedévében megnyílhat – írja a Népszabadság.
A csehek 20 év után vannak újra világbajnokságon, de nem sikerült az első mérkőzésük.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





