3p
A Közgép '97 és 2003 között 200 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket; most egy külső cég által rosszul megadott kompfedélzet-méret (!) miatt 3 évre elzavarták a céget az állami húsosfazék mellől. Egy építőipari cégnek nem sok jó néz ki állami megrendelések nélkül: a kormánynak vagy a szabálytalanságokból van elege, vagy Simicska Lajosból.
MTI Fotó: Nagy Lajos

A Közbeszerzési Döntőbizottság bizonyítottnak találta azt, hogy a Közgép Zrt. hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen.

Megnyerték a közbeszerzést, de mekkora a komp?

A közbeszerzést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írta ki Vállalkozási szerződés a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és építési munkák elvégzésére címmel. A felhívásra négy ajánlat érkezett, ezek közül a Közgép Zrt. és a Kötiviép'B Kft. közös ajánlata volt a legolcsóbb, 6 milliárd 673 millió forinttal, de a többi ajánlat is csak pár százalékkal volt több ennél.

Az ajánlattevők kapacitást biztosító szervezetként vonták be az Ortacko Drustvo Kompanija Stokic céget. Ennek két kompját kívánták használni az építéshez, de a fedélzet méretét másként határozták meg az ajánlattevők és az ajánlatkérő. Az ajánlatkérő ezért kizárta a közös ajánlattevőket az eljárásból.

Közel 200 milliárd forint közbeszerzés 13 év alatt

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég (tulajdonképpen a Simicska-birodalom zászlóshajója) az elmúlt években közel kétszázmilliárd forint értékben nyert el közbeszerzési megbízásokat (a defacto.io Index által ismertetett összesítése szerint 1997 és 2013 között pontosan 193,5 milliárd forint értékben). Akkoriban még minden bizonnyal pontosabban adták meg a kompok fedélzetének méretét.

Most ugyanis egy külső partnertől kapott, egy komp tényleges fedélzetének méretére vonatkozó adat miatt 3 évre eleshet a közbeszerzésektől a vállalat. Márpedig az adatokat látva kijelenthető: egy építőipari cég számára továbbra sem terem sok babér, ha csak magánberuházók projektjeire építhet...

Indulhat a pereskedés

Több hírportál is írt a döntőbizottság pénteki határozatáról, amely a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg, és idézték a Közgép közleményét is, amely szerint a cég valamennyi jogorvoslati lehetőséggel élni kíván a határozat ellen. A határozat a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint közbeszerzésen nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező és alvállalkozó az, aki korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták.

A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni, de ennek nincs halasztó hatálya annak végrehajtására.

Az origo.hu-nak eljuttatott közleménye szerint a Közgép a bíróság előtt védi meg igazát. A cég úgy véli, hogy már a jogorvoslati kérelmében és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyította, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal járt el ajánlatának benyújtásakor. A cég szerint a döntőbizottság határozata önmagában is ellentmondásos, mert bár több ponton is megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás során nem jogszerűen jártak el a Közgéppel szemben, mégis helybenhagyta az ajánlatkérő jogsértő döntését - írta a hírportál.

Az index.hu szerint a cég úgy véli, "ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat".

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG