2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Elon Musk szerint egyik alkalmazottja szabotálta a gyártási folyamatokat és információkat csempészett ki a cégtől.

Feltételezhetően a cég saját munkatársa szabotálta a Tesla gyártását – erre Elon Musk hívta fel a figyelmet dolgozóinak kiküldött körüzenetében. Az email szerint a meg nem nevezett alkalmazott komoly és súlyos károkat okozott azzal, hogy átprogramozta a gyártósorokat működtető operációs rendszert, valamint kényes információkat szivárogtatott ki harmadik feleknek – írja a Reuters.

Most olcsó? Bevásároltak a Teslából

A vevő pedig nem más, mint maga a tulaj, Elon Musk. Részletek >>>

Az email alapján a Tesla-vezér a hétvégén figyelt fel a problémára, a vállalat szóvivője azonban nem kommentálta az körbeküldött üzenetet. Musk elmondta: még nem világos az elkövető által véghezvitt károk nagysága, de szinte biztos, hogy egy olyan alkalmazottról van szó, aki nem kapta meg előléptetését a Teslánál. Hozzátette: A cég ezen a héten vizsgálja ki részletesen az ügyet, mivel még azt is el kell dönteni, hogy egyedüli elkövetőről van szó, vagy közreműködött bármilyen másik vállalattal - Musk szerint ugyanis sokan akarják a Tesla bukását.

Tegnap a Tesla-vezér egy másik üzenetet is kiküldött alkalmazottjainak, amelyben a gyártósoron bekövetkezett tűzesetre hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint ugyanis vasárnap este füstölni kezdett a gyártósor feletti légszűrő. A veszélyt másodpercek alatt elhárították, senkinek nem esett baja, a gyártás azóta is folyamatosan üzemel.

Musk ennek kapcsán is felhívta a figyelmet: bár mindez lehet a véletlen műve is, jobb nyitott szemmel járni, hiszen nem mindenki kívánja a cég érdekeit szolgálni. Ezen a ponton elképzelhető, hogy az ügynek köze van a cégben történt leépítésekhez, a Tesla ugyanis múlthéten megvált csaknem minden tízedik alkalmazottjától. A leépítés egyébként nem érinti a gyártósorok működését, sem a kitűzött teljesítési határokat.

Masszív kirúgások: az emberein próbál spórolni a Tesla?

Több ezer dolgozójától válik meg az elektromos autógyártó, ezzel próbálva enyhíteni azt a gazdasági kiesést, amit a Model 3-asok feltorlódása okozott. Elon Musk még tegnap értesítette a dolgozókat a döntésről, valamint elmondta, hogy a létszámleépítés egyben a Tesla igazgatóságát is átláthatóbbá teszi majd - további részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változásról döntött a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:30
A növekedést támogató új működési és irányítási modellre áll át a csoport.
Vállalat Szép számokat közölt az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:50
Rekord negyedik negyedéves teljesítményt ért el az AutoWallis Csoport Nagykereskedelmi és Kiskereskedelmi Üzletága is a gépjármű-értékesítés terén.
Vállalat Egy teljes ország 5G-hálózatának kiépítését bízták a 4iG leányvállalatára
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 18:37
Megnyerte az észak-macedóniai 5G-hálózat kiépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot a 4iG. A munkát jövőre kezdik, 2030-ig pedig lefednék a városi térségeket és a főbb közlekedési útvonalakat.
Vállalat Hiába próbálta eladni a Coca-Cola a kávézóláncát
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 13:34
A Costa Coffee először kivonult Magyarországról, aztán újranyitott. Ezt a kávézóláncot próbálta értékesíteni a tulajdonos Coca-Cola, de lezárták az ügyletet. 5,1 milliárd dollárért vették, és 2 milliárd dollárért is eladták volna, de nem volt ilyen ajánlat.
Vállalat Ingatag a talaj a győri Audi mérnökei és irodistái alatt
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 13:19
Belsős források szerint tavaly erős éve volt a győri Audi-gyárnak, de a cég emellett is leépítést tervez. Főleg a mérnökök, irodisták munkája lehet veszélyben, akár több száz ember állása is megszűnhet idén.
Vállalat HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 18:01
Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden.
Vállalat Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 17:01
A JPMorgan Chase & Co., az egyik legnagyobb amerikai bank tavalyi negyedik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Újra járnak a repülők Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:40
Mindkét futópálya üzemel íígy 13.00 órakor újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – közölte a Budapest Airport kedd délután.
Vállalat Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:02
A Mol versenytársat vagy partnert kaphat a szerbiai NIS olajvállalat orosz többségi részesedésének megvásárlásában – erről beszélt a szerb államfő az Emírségekben.
Vállalat Az Airbus ezért lehet büszke a tavalyi évre
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 14:01
Az Airbus európai repülőgépgyártó 793 repülőgépet szállított le 91 megrendelőjének tavaly, többet az egy évvel korábbi 766-nál és a 2023. évi 735-nél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG