2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár javulnak a vállalatok termelési mutatói, az eredménytermelő képességet tekintve ugyanakkor már nem ilyen pozitív a kép.

Az Opten szerint a 2018-as vállalati pénzügyi beszámolók alapvetően pozitív képet festenek a magyar gazdaságról, az egy alkalmazottra vetített árbevétel alapján érezhetően nő a cégek termelékenysége.

A céginformációs szolgáltató elemzésében kifejti: az egyik leglátványosabban növekvő mutató - mint az elmúlt években szinte mindig - 2018-ban is az egy alkalmazottra vetített árbevétel volt. A létszámarányos árbevétel (nettó árbevétel/átlagos állományi létszám) évek óta stabilan nő, az elmúlt 5 évben 38,7 százalékos növekedést produkált (a medián a 2014. évi 12,540 millió forintról 17,393 millió forintra nőtt) a 10 millió forintnál nagyobb éves árbevételű cégek körében.

Stagnálás az elmúlt években

Az árbevétel-arányos eredményeket nézve is látszik némi fejlődés 2017-hez képest (a medián a 2017. évi 2,4 százalékról 2018-ra 2,8 százalékra nőtt a 10 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek körében), de az elmúlt 5 évet figyelembe véve összességében inkább stagnálás látható.

A vállalkozások jelentős része továbbra is likviditási problémákkal küzd, de az eladósodottsági mutató az elmúlt 5 évben csökkenő tendenciát mutat. Tavaly megállt az eladósodottság csökkenése (a kötelezettségek és eszközök aránya a 2017. évi 38,1 százalék után 2018-ban 38 százalék volt a 10 millió forint feletti éves árbevételű cégeknél), ez azonban nem jelent feltétlenül negatív hírt, hiszen a vállalkozások sokszor hitelből ruháznak be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Trükközött a Shell, de lebukott
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 12:41
Jókora botrányba keveredett a Shell, amely sok éven át úgy adott el szén-dioxid-kibocsátási kvótákat más olajipari vállalatoknak, hogy a gáz jelentős részét nem vonta ki a levegőből.
Vállalat Űripari gyár építését kezdte el itthon a 4iG
Bózsó Péter | 2024. május 6. 16:56
Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét a 4iG csoporthoz tartozó Remred a főváros vonzáskörzetéhez tartozó Martonvásáron tette le.
Vállalat Bajban a Google és az Apple? Kiderült egy eddig titkolt részlet a megállapodásukról
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 08:41
Egy első ránézésre apró dologért annyit fizet az Apple a Google-nek, amennyiből szinte az összes magyarországi akkumulátorgyár felépíthető lenne.
Vállalat Nagyon kattogott a pénztárgép a Henkelnél
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 13:59
A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
Vállalat Újabb cégbe száll be a 4iG
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 17:06
A 4iG Csoport a Remred Technológia Fejlesztő Zrt.-be való beszállással tovább erősítheti globális jelenlétét a műholdas piacon.
Vállalat Bevált recept alapján nyomul Ukrajnában a McDonald’s
Mester Nándor | 2024. május 2. 10:04
Összefog a benzinkút-hálózatokkal, közben több nagyvárosban is új egységeket nyit.
Vállalat Kínában portyázik a világ egyik leggazdagabb embere
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 17:18
Elon Musk, a Tesla elektromosautó-vállalat vezetője, a világ egyik leggazdagabb embere a kínai nemzetközi kereskedelmi tanács meghívására előre be nem jelentett látogatást kezdett vasárnap az ázsiai országban, és találkozik magas rangú kínai vezetőkkel.
Vállalat Irányt vált a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 16:02
Szerény tervekkel vág neki a következő éveknek a Volkswagen Kínában, de még ezek eléréséhez is alaposan fel kell kötnie a gatyáját és rengeteg erőforrást kell fordítania fejlesztésekre.
Vállalat Hernádi Zsolt elárulta: megvan, mekkora osztalékot fizet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 16:43
Nem volt egyszerű éve a Molnak 2023-ban.
Vállalat Közös fejlesztést jelentett be a Siemens és a Mercedes-Benz
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 16:11
A villamosenergia-rendszerről készített digitális másolat segítségével felgyorsíthatóvá válik az autógyárak energiarendszerének megtervezése, modernizálása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG