2p
Ráállnak a cseppfolyós földgázra.
Illusztráció. Cseppfolyósított földgázt szállító tartálykocsi Németországban. Kép forrása: EPA

A MET csoport nyugat-európai kereskedelmi központja, a MET International AG (METI) megkötötte első LNG (cseppfolyós földgáz) tranzakcióját, a cseppfolyós gázt szállító tanker július közepén kötött ki Olaszországban - közölte a társaság.

A METI március 1-jén indította be az LNG-tevékenységét. A MET csoport a közeljövőben jóval nagyobb szerepet szán a cseppfolyós gáznak a cégcsoport végfogyasztói portfóliójának ellátásában - idézi a közlemény Vargha György Domokost, a METI nagykereskedelmi igazgatóját.

A MET csoport jelenleg 16 milliárd köbméteres, évről évre növekvő gázportfólióval rendelkezik az európai gázpiacokon, a többi között Kelet-Közép-Európában, a mediterrán térségben és a legnagyobb északnyugat-európai gáztőzsdéken.

Csökkenteni az orosz függőséget

Az európai tervek szerint 2019-re kellene elkészülnie a régen tervezett adriai cseppfolyósgáz-terminálnak, amely 630 millió eurós beruházással, évi 6 milliárd köbméteres kapacitással épülne meg. A krki terminál biztosítaná a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar piac számára is a földgázellátást, továbbá Ukrajna is érdekelődik a horvát földgáz iránt. Lengyelországba tavaly decemberben érkezett meg az első, amerikai cseppfolyós földgázszállítmány, miután az ősszel elkészült a termináljuk. Már Ukrajna is inkább az EU-tól szerzi be a gázt erről itt írtunk >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG