2p
Húsvét utánra terveztek 3+5 napos munkabeszüntetést.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke szerint 99,9 százalék, hogy stimmelnek majd a számok a BKV írásos béremelési javaslatában, és a szakszervezetek lefújják a sztrájkkészültséget.

A szakszervezeti vezetőt arról kérdezték az M1-en kedden, hogy Tarlós István főpolgármester vasárnap az Echo Tv-ben azt mondta, nagyon komoly esélyt lát a megegyezésre a BKV-nál a béremelésről, visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatott tettek a két meghatározó érdekképviseletnek.

Szerdán tényleg eldőlhet

Gulyás Attila közölte: szerdán kapják meg írásban a béremelési ajánlatot. Meg kell nézni, hogy számszakilag stimmel-e, mivel körülbelül 500 millió forintot jelent egy százaléknyi béremelés a BKV-nál, ezért a 10+5 százalék valamivel több mint 7 milliárd forint lenne, ekkora összegnek kell szerepelnie a papíron.

A hároméves megállapodásban összesen 30+5 százalék emelést kértek, egy évre 10+5 százalékot kaphatnak; évek óta nem fordult elő, hogy az elvárások és a végeredmény ilyen közel legyen.

A plusz öt százalék bérfelzárkóztatás, amelynek elosztásából vita lesz a szakszervezetek és a munkáltató között, hogy igazságosan történjen. Arra a kérdésre, hogy milyen munkakörökben keresnek a legkevesebbet, példaként említette, hogy a metrónál dolgozó diszpécserek húsz év munkaviszony után 130-140 ezer forintot kapnak.

Nincs elég dolgozó

A szakszervezet elnöke kitért arra is, hogy ötszáz fős létszámhiány van a cégnél. A forgalom biztonsága emiatt nincs veszélyben - tette hozzá Gulyás Attila, elmondta ugyanakkor, hogy a túlórakeretek nyárra kimerülnek, ezért elképzelhető, hogy korlátozásokat kell majd bevezetni.

A VTDSZSZ és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) március 31-én jelentette be, hogy április 18-ától háromnapos, 24-étől pedig ötnapos sztrájkot tart, mert a kollektív munkaügyi vitában nem tudtak megállapodni a bérek hosszú távú rendezéséről. A BKV akkor úgy foglalt állást, hogy szeretnék megoldani a bérfeszültségeket.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Meglepően jó, de mégis szomorú számok a Shelltől
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 14:41
A Shell második negyedéves nyeresége közel egyharmaddal csökkent az olaj- és gázárak mérséklődése, valamint a vegyipari szegmens gyengélkedése miatt – ám a visszaesés ellenére a vállalat eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Nem áll csehül a Toyota – ilyet se láttunk még Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:57
Kiderült, hol fog először Európában elektromos autót gyártani a cég – de a modellnek még csak a kategóriáját tudjuk.
Vállalat A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 11:39
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Az Aeroflot további járatokat töröl, de stabilizálódásról beszél a kibertámadás után
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:50
Az orosz Aeroflot légitársaság kedden újabb tucatnyi járatot törölt, ugyanakkor közölte, hogy menetrendje „stabilizálódott” a hétfői jelentős kibertámadást követően.
Vállalat Segítséggel bővül az esztergomi Suzuki
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:20
A Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG