|
| Zsolnay-órisávázák az Új Budapest Galériában. MTI Fotó: Máthé Zoltán |
Ügyvédi letétbe helyezett 400 millió forintot a Magyar Fejlesztési Bank követelésének fedezetéül Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. főtulajdonosa. Egyelőre azonban a bíróság döntésére várnak arról, hogy pontosan kinek is kell elutalniuk a tetemes összeget, Najari ugyanis vitatja a West Hungária Bau követelését, közölte az igazgatóság elnöke, Cséplő Petra.
Támadás vagy jogos követelés?
A lekötött összeg mellett kiegyenlítették a manufaktúrát érintő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban még nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mivel a vagyonfelügyelő nem adott engedélyt a befizetéshez.
Ahogy arról már korábban írtunk, néhány nappal ezelőtt ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez – írta szombati számában az Új Dunántúli Napló. A felszámolás mellett azonban egy bekebelezési szándék is lehet a háttérben, erről bővebben itt olvashatsz. >>>
A tavasz második hónapja, még némi visszaesést is hozott havi szinten az iparban. A feldolgozóipari alágak többségében visszaesés következett be.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





