2p
A legismertebb német ágazati elemző szerint több mint 200 ezer állás szűnik meg a következő évtizedben.
Sztrájkoló dolgozók a győri Audi épülete előtt. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ferdinand Dudenhöffer a Bild csütörtöki összeállítása szerint azzal számol, hogy 2030-ig a munkahelyek 10 százalékát számolják fel a német autóipari cégek, ami azt jelenti, hogy 234 ezer állás szűnik meg. A duisburgi-esseni egyetem autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) társigazgatója kiemelte, hogy az ágazat a szigorúbb környezetvédelmi követelmények, az új meghajtási technológiák terjedése és a digitalizáció révén története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. Mint mondta, nem természeti törvény, hogy az autóipari óriáscégek a jövőben is meghatározó szereplők lesznek.

Az egyik legnagyobb hazai gyártó, az Audi 9500 állás megszüntetéséről állapodott meg a napokban a munkavállalói érdekképviseletekkel. A munkahelyeket fokozatosan, 2025-ig szüntetik meg, és nem elbocsátásokkal, hanem a nyugállományba vonuló munkatársak állásának felszámolásával és a korai nyugdíjazást ösztönző programokkal.

Az elemzői várakozások szerint más cégeknél is hasonló megoldásokat használnak majd, így az ágazat tömeges elbocsátások nélkül alakul át. A változás új munkahelyeket is teremt, így például az Audinál leépítés mellett létszámfejlesztés is következik, 2000 új állást hoznak létre a társaság jövője szempontjából fontos területeken, köztük az elektromobilitás és a digitalizáció területén.

1200 állás kérdéses Győrben

"Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket  - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően" - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat még október végén az MTI-t. A cég egy nappal azután fordult a távirati irodához, hogy a G7.hu saját értesülései alapján cikket írt a várható fejleményekről.

Az Audi azzal indokolta a lépést, hogy a motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is.

A G7 forrásai szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónappal korábban jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG