2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Mindenki minimum 28 ezer forinttal többet vihet haza, és ez még nem minden.
Lépéskényszerben (Fotó: BKV)

Meglett az eredménye a hónapok óta tartó tárgyalássorozatnak, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Gulyás Attila elmondása szerint végül a BKV minden dolgozója 28 ezer forint béremelést kap. Tarlós István főpolgármester még pénteken 15 százalékos emelést jelentett be. Ebből a 10 százalékos emelést mindenki megkapja, a maradék 5 pedig a bérfeszültség és a hiányszakmák problémájának kezelésére használják fel, fűze hozzá Gulyás.

A legnagyobb bérfeszültség a BKV járművezetői, illetve egyes fizikai munkakörökben dolgozó szakmunkásainál alakult ki. Az országban hasonló munkakörökben 30 vagy akár 50 százalékkal magasabb bérek is előfordulnak, emiatt a fővárosban jelenleg mintegy 400 járművezetői állás van betöltetlenül. Ennek áthidalására a földfelszíni járművek vezetői 1300 forintos, a földalattiak 1444 forintos órabért fognak kapni, a mérnökök közül a főiskolai végzettségűek 320, az egyetemi diplomával rendelkezők 350 ezer forintos havi fizetésekre számíthatnak. A legalább 28 ezer forintos emelést pedig a kisebb keresetűek is megkapják, attól függetlenül, hogy ez hány százaléka a jelenlegi bérüknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
Vállalat Fontos ügyben kapott haladékot a Mol
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 08:57
A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
Vállalat Kevesebb mint egy hónap maradt, több ezer cégnek kell gőzerőre kapcsolnia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:58
Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
Vállalat Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 14:16
Kivonul a magyar piacról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta tulajdonában lévő Express One-nal tervezett összeolvadása – közölte a román tulajdonú vállalat.
Vállalat Szép évet zárt a Scruton – a tulajdonosok kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 09:21
Nincs oka panaszra a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scruton kávézóit és bisztróit vezető cégnek. A tulajdonosoktól mégis azt kérdeztük, mit gondolnak a lánc kormányváltás utáni jövőjéről, hiszen ezeket az az eredményeket az éppen bizonytalan helyzetbe került MCC-vel együtt érték el.
Vállalat Nem akármilyen befektetői körben tűnt fel a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 14:14
Beszállt a vállalat az Axiom Space-be.
Vállalat A remek eredményekkel visszatért Milák Kristóf cége megszenvedte a tavalyi évet
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 12:15
Remek hírek érkeztek a két év után visszatért Milák Kristófról. Ismét parádézott a soproni Országos Bajnokságon, majd a Mare Nostrum-sorozat első két állomásán több dobogós helyezést, köztük három aranyérmet is szerzett. Ugyanakkor vállalkozása 2025-ben veszteséges lett.
Vállalat Idén is lesznek Erzsébet-táborok Balog Zoltánék alapítványánál
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 09:23
Tavaly még jelentős állami támogatást kapott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, amiből számtalan ingyenes tábort szerveztek. Kérdés, hogy a Tisza-kormány alatt milyen jövő elé néznek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG