3p
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Unilever Magyarország Kft.-vel.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban, a cég háztartás-vegyipari üzemében Szabó László államtitkár felidézte, hogy az Unilever 1991 óta van jelen Magyarországon, és minden évben jelentős összeget fordított gyárai fejlesztésére, újabb technológiákat telepített és új munkahelyeket hozott létre. Az itt keletkező hozzáadott érték a helyieknek és az országnak is hatalmas fejlődési lehetőséget nyújt - tette hozzá.

A megállapodás aláírása csak "formalitás", mivel az Unilever a Nyírbátorban, a Veszprémben és Röszkén működő gyárai révén több mint húsz éve stratégiai szereplőként tekint Magyarországra, a nyírbátori üzem pedig az egyik legnagyobb ágazati gyáregysége Európában. Utalt arra is, hogy a kormány az Unileverrel együtt már 62 Magyarországon befektető vállalattal kötött partnerségi szerződést.

Új gyártósor

A megállapodás aláírásával egy időben adták át a nyírbátori üzem 3,4 millió euró (1,05 milliárd forint) értékű beruházás eredményeként telepített új gyártósorát, aminek köszönhetően 15 ezer tonnával nő a termelés évente; a gyártósor része egy nagyobb, 7 millió eurós (2,1 milliárd forint) idei gyárberuházásnak.

A fejlesztéssel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta, az új gépeken az egyik népszerű háztartási tisztítószer gyártását kezdik el, amelyet korábban Csehországban állítottak elő.

Fontos bázis

Harm Goossens, az Unilever Közép-Kelet Európa Régiójának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az Unilever Magyarországnak a kormánnyal megkötött megállapodása jól bizonyítja, hogy a három hazai gyárral rendelkező brit-holland világcég fontos és hosszú távú termelési bázisként tekint Magyarországra.

"Az Unilever stratégiai gyártóközpontjának tekinti Magyarországot. A vállalat a magyar piac és a fogyasztók iránt hosszú távon elkötelezett, ezért is döntöttünk a stratégiai együttműködési megállapodás megkötése mellett" - mondta a régióigazgató.

A cégről számokban

Az Unilevernek Magyarországon a nyírbátori gyár mellett a veszprémi jégkrémgyára és a röszkei élelmiszeripari gyára működik, a cégközpont pedig a fővárosban található. A vállalat összesen 1751 munkavállalót foglalkoztat, nettó árbevétele tavaly meghaladta a 83 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint 2014-ben adózott eredménye több mint 1,8 milliárd forint volt, amelyet osztalékként és részesedésként fizetett ki.

A nyírbátori gyárat az Unilever folyamatosan fejleszti, az anyagcég 2009 óta több mint 6,2 milliárd forint értékű beruházást valósított meg. A fejlesztések révén az elmúlt években a termelési kapacitás megduplázódott, a termelési volumen pedig évente átlagosan 8-10 százalékkal növekszik - közölte Buss Viktor gyárigazgató.

90 kamion/nap

A 12 gyártósoron jelenleg 260 millió darab terméket gyártanak, napi szinten kilencven kamionnyi terméket szállítanak ki vevőknek.

Az itt előállított termékportfólió 85 százaléka exportra készül, a legfőbb célpiacok Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország, Csehország, Szlovákia és Franciaország.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG