3p
Az arizonai baleset után az Uber újraindítja önvezető autóinak utcai tesztelését, a Toyota hatalmas összeggel száll be a közös fejlesztésbe.

A Toyota mintegy 500 millió dollárt fektet be a Uber önvezető autó fejlesztésébe, a két vállalat így próbálja felvenni a versenyt a riválisokkal az autóipar új szegmensében. A világ legnagyobb autóipari cége és a vezető magán taxiszolgáltatója sokak szerint egyre erősebb lemaradással küzd az éleződő versenyben.

Mihamarabb az utakon tesztelik újra

A társulás tovább erősíti az Uber vezérigazgatójának szemléletét, hogy az önvezető technológiát partneri kapcsolatokon keresztül kell fejleszteni inkább, mintsem egyedül. A megállapodás ezen felül új életet lehel a cég fejlesztésébe, miután Arizonában az egyik tesztautójuk szoftverhiba miatt halálra gázolt egy gyalogost. A baleset óta az Uber visszavonta az összes önvezető autóját az utakról, elbocsátott több száz tesztsofőrt, és a teljes arizonai fejlesztőrészlegét leállította.

Felköthetik a nadrágot: milliókat öntenek az Uber riválisába

További részletek >>>

A két cég közösen együtt folytatná a területen már kikísérletezett fejlesztéseit. Az autók az Uber önálló vezetési rendszerét használják majd, a Toyota Guardian technológiája pedig további védelmi funkciókkal látná el a járműveket, ami nem engedné az autóknak, hogy teljesen önállóan kormányozzák magukat. Az új rendszert először a Toyota Sienna kisbuszaiba építik be, ami a tervek szerint 2021-ben kerülhet a forgalomba.

A Toyota „lemaradása” nem véletlen, a cég szándékosan nem hajt gőzerővel a teljesen önvezető technológiák felé, inkább csak a Guardianhoz hasonló, részben önvezető szegmens célozta meg elsősorban. A Toyota a megállapodástól függetlenül önállóan is folytatja az önvezető-fejlesztést, amelynek eredményeit már nem osztja meg az amerikai céggel. Az Ubernek mihamarabb újra kell indítania az utcai tesztelést, a cég vezetése azzal számol, hogy még idén év vége előtt újra a forgalomba állhatnak a tesztautóik.

Kiakadt a világ az Uber vakmerő döntésén – életveszélyessé teszik az autóikat?

Különös részletekre derült fény a márciusi arizonai baleset kapcsán, amelyben egy Uber jármű halálra gázolt egy gyalogost. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata ugyanis kimutatta, hogy az Uber kikapcsolta a járműben az automata vészfékezést, és bár a rendszer jelezte, hogy szükséges lassítani, az erre kiadott reakcióidő nagyon kicsi volt. A felelős már megvan – kérdés, hogy miért kapcsolták ki az életmentő funkciót. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG