2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nem fizettek eleget a dolgozóknak.

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak - írja hétfői számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

A napi fogyasztási cikkek kereskedelmének második legnagyobb piaci szereplője az üllői logisztikai bázisán alkalmazott targoncavezetők alapbérét a szakképzetteknek járó garantált bérminimum összege helyett éveken át az aktuális minimálbérnél magasabb, ám az előírtnál alacsonyabb összegben állapította meg - tudta meg az újság, amely szerint akad olyan fizikai munkavállaló, akinek emiatt több százezer forinttal kevesebb pénz ütötte a markát.

A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője elmondta, még nincs pontos adatuk arról, a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett ebben vagy más a munkakörben, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni a több mint 13 ezer főt foglalkoztató cégnél.

Spar: egy targoncás átlagosan 367 ezret vihetett haza havonta

A Spar üzletlánc a Magyar Nemzettel azt közölte: a targoncavezetőként foglalkoztatott munkavállalóknak az úgynevezett időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum feletti összeget fizette és fizeti ki jelenleg is. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások, például 13. havi bér nélkül havonta átlagosan bruttó 367 447 forintot kerestek – jelezte a Spar, kiemelve: nincs olyan dolgozójuk, akit érintene a szakszervezet által felvetett probléma.

A KDFSZ jogi képviselője ezzel kapcsolatban azt mondta a lapnak: az egyéb juttatásokkal együtt végösszegként megjelent havi fizetés hiába haladta meg a mindenkori bérminimum előírt mértékét, az érintettek munkaszerződésében lévő alapbér így is elmaradt attól, amelyet a kormányrendelet szerint alkalmazniuk kellett volna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
Vállalat A Janaf közleményben jelezte, készen áll a Mollal szembeni vitára
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 13:38
A horvát csővezeték üzemeltető válallat visszautasítja a Mol vádjait és felkészül a jogvitára.
Vállalat Hatalmas jutalékot kap Donald Trump kormányzata a TikTok-ügylet közvetítéséért
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:00
Az amerikai kormányzat nagyjából 10 milliárd dolláros jutalékot kap a befektetőktől a nemrég lezárult üzletben, amelynek keretében átveszik a TikTok amerikai üzletágának irányítását – jelentette pénteken a Wall Street Journal az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
Vállalat Óriási pofont kapott a Gazprom, az ukránoknak adtak igazat
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 19:35
Az ukrán állami Naftogaz energiacég jogerősen pert nyert a Gazprom orosz állami energiaóriás ellen a svájci legfelsőbb bíróságon.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG