2p
Hidegre teszik az ügyvezető igazgatót, de megy vele a szexista igazgatósági tag is. Újra a középpontban a taxisok réme, most a mérgező céges kultúra mintapéldája lett.

Egyik botrány éri a másikat a fuvarmegosztással világhírűvé és mesésen gazdaggá vált cégnél, ám most nem adócsalással vagy a taxisok ellehetetlenítésével van baj, hanem a vállalati kultúráról derült ki egy, s más.

A legújabb átokszórást az váltotta ki, hogy egy nagy közös céges meetingen Arianna Huffington éppen bejelentette, hogy az igazgatóság összetételében 12-ről 25 százalékra nőtt a nők aránya, mire egy másik igazgatósági tag, a milliárdos David Bonderman viccesen megjegyezte, hogy ezzel együtt ugyanekkora arányban nő a fecsegés is.

A megjegyzését valaki rögzítette és kiszivárogtatta, most meg áll a bál. A dolog végtelen iróniáját éppen az adja, hogy ezen a közös meetingen pont a cégkultúra javítását akarták átbeszélni, miután kiderült egy belső vizsgálatból, hogy az Ubernél gyakorlatilag a szexuális zaklatástól az agresszión át szinte minden megtörtént, ami miatt egy munkahelyet pokolinak lehet nevezni. 20 embert azonnal kirúgtak, felállítottak egy anonim forródrótot az ilyen esetekre (215 bejelentés érkezett), és elküldték a kevésbé súlyos eseteket coach-hoz és pszichológushoz.

Megy a főnök is

Nem csak a kollégákat küldték el, jó hosszú szabadságra megy Travis Kalanick is, a cég ügyvezető igazgatója, akinek betettek a botrányok és egy időre vissza kell vonulnia a nyilvánosság elől. Jól mutatja a cég helyzetét, hogy alatta jöttek-mentek a vezető beosztású menedzserek, sokáig nem sokan bírták - ezt a Recode szépen össze is szedte. Ahogy azt is, kik viszik majd Travis távolléte alatt a cég ügyeit: általánosságban azok, akik eddig közvetlenül neki jelentettek.

Ugyanezen a napon bejelentette Bonderman is, hogy elhagyja az Uber igazgatóságát.

Címkék: Vállalat Botrány Uber
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről
PR | 2024. december 17. 17:35
Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát – ez is kiderült a CIB Banknak a Mélylevegő Projekttel közösen készített, a munkahellyel való elégedettségre vonatkozó reprezentatív felméréséből. Az eredményekről és a tanulságokról Tóth Györgyit, a pénzintézet HR vezetőjét kérdeztük.
Vállalat Az INA szíriai olajmezői most Hernádi Zsolték ölébe hullhatnak
Bózsó Péter | 2024. december 17. 15:39
A magyar olajcég horvát leányvállalatának, az INA-nak a polgárháború előtt jelentős olaj- és gázmezői voltak az ország közepén.
Vállalat A BGE üzleti partnerei az egyetemi közösség meghatározó szereplői is egyben
Natív tartalom | 2024. december 17. 13:33
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Vállalat Kitiltottak egy légitársaságot Európából
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 16:15
Súlyos biztonsági hiányosságokat találtak.
Vállalat A Groupama Biztosítót jól megbüntette az MNB
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 10:25
Összesen 51,1 millió forintos bírságot kell fizetnie az átfogó ellenőrzés által feltárt hiányosságok miatt.
Vállalat Az Opus Csoport ismétel
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 08:05
Az első kilenc hónapban elért 30,4 milliárd forintos nettó eredmény gyakorlatilag megegyezik a tavalyi rekord profittal.
Vállalat Példa nélküli dolog történt a Volkswagen amerikai gyárában
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 17:41
A Tenessee államban lévő összeszerelő üzem dolgozóinak béremelést is javasolt a német autógyártó.
Vállalat Kína bekeményít, megzuhantak az Nvidia részvényei
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 09:16
Vizsgálódnak Kínában a világ legnagyobb chipgyártója ellen.
Vállalat Kiderült, miért utazott el Orbán Viktorral a 4iG vezetője is Trumphoz
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 09:03
A 4iG műholdprogramjával kapcsolatban működhet együtt a SpaceX és a magyar cég.
Vállalat Fontos ügyben lép a kormány: mi változik az ESG törvényben?
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 17:29
Készül az ESG törvény pontosítása és kiegészítése a gyakorlati jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagálva – az EY összefoglalót készített a várható módosításokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG