3p
Kicsit több mint 4 éven keresztül volt Orbán Viktor miniszterelnök veje igazgatóság tag egy hivatalosan desztillált szeszes italt gyártó cégben. Idén nyár elején azonban elege lett.
Tiborcz István és Orbán Viktor. Kép forrása: Orbán Viktor, Karácsonyi előkészületek - 2013 c. Facebook oldala.

A cégkivonatok és a nyilvánosan elérhető információk alapján mondhatnánk, hogy nem váltotta be Tiborcz István reményeit a pálinkabiznisz, de hogy valójában mi állt a miniszterelnöki vő döntésének hátterében, csak ő tudhatja. Ami viszont biztos, hogy kicsivel több mint 4 év után kiszállt a hivatalosan desztillált szeszes italt gyártó cég operatív irányításából.

A G2G Zrt.-t még 2011 elején jegyezte be a cégbíróság még Házipálinka Bérfőzde néven, biatorbágyi székhellyel, fő tevékenysége már akkor is desztillált szeszes ital gyártása volt. Eredeti formájában azonban nem sokáig működött a társaság, hiszen egy évvel később Budapestre költözött és felvette a G2G Zrt. nevet. A meglehetősen ismeretlen cég akkor került be a hírekbe, amikor 2015 márciusában Tiborcz István igazgatóság tagja lett.

A miniszterelnök vejének azonban idén elege lett ebből a bizniszből, hiszen a cégkivonat tanúsága szerint június 7-én megszűnt igazgatósági tagsága, amit augusztus 22-én a cégbíróság is bejegyzett, pontosabban törölt a cégkivonatból.

Bár a korábbi, sajtóban megjelent hírek alapján sokan számítottak arra, hogy a Tiborcz István felbukkanásával életjeleket kezd mutatni a cég, érdemi tevékenységbe kezd és elkezdenek szépen befolyni a kasszába a milliók, ez nem így történt. A "Tiborcz-éra" alatt sem változott semmi sem. Az addig nulla árbevételű cég Tiborcz operatív részvételével sem végzett érdemi tevékenységet - legalábbis az árbevétel alapján ez állapítható meg. A bevételek hiánya azonban nem zárta ki a költségek megjelenését sem. Az elmúlt években minimális, 1-2 millió forintos ráfordítás keletkezett a cégnél, ami ilyen nagyságrendű veszteséget eredményezett a végén.

2018-ban azonban fordult a kocka, hiszen a korábbi évek veszteségei után, árbevétel nélkül is sikerült 2,1 milliós nyereséget kimutatni annak köszönhetően, hogy 5,8 millió forint pénzügyi bevétel keletkezett a társaságnál.

A kiegészítő melléklet alapján ez annak köszönhető, hogy volt egy jelentősebb összegű vásárolt követelése, amit értékesített 2018-ban. Ezen ügyletnek köszönhetően 4,9 millió forintos nyereséget könyvelhetett el a Zrt. A cég eredménykimutatásánál több érdekességet rejt a mérleg. Itt ugyanis hirtelen 38 millió forinttal nőtt meg a cég pénzeszközeinek állománya - a mérlegből nem derül ki, de jó eséllyel ez a bankszámlán lévő pénz növekedésének köszönhető inkább, mint a házipénztárban lévő készpénzének. A gyarapodás pontos oka nem derül ki a kiegészítő mellékletből sem.

Tiborcz István kiszállása óta egyedüli cégvezetőként van jelen a cég életében a tulajdonos, Vízi Attila Gergely, aki a sajtóban megjelent korábbi információk szerint tavaly tavasszal még Lázár Jánossal is tárgyalt. Erről a találkozóról csak annyit lehetett megtudni, hogy az magántermészetű volt. Mindenesetre izgalmas tény, hogy Vízi a képviselője a G2G szerbiai leányvállalatának, a G2S Wine doo nevű cégnek. Ennek székhelye Hajdujárás (Hajdukovo), amely a Szegedhez és Hódmezővásárhelyhez a legközelebb eső határátkelőtől, Röszkétől néhány kilométerre fekszik. A szerbiai italnagykereskedőt még 2014-ben alapították.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG