2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mandiner Press néven jegyeztetett be céget Orbán Viktor volt miniszterelnökségi főtanácsadója.

Tombor András tavaly decemberben már felvásárolta az azóta már 37 tévécsatorna reklámidejét értékesítő Atmedia sales house-t, így az cégen keresztül résztulajdonosa számos rádió, köztök a közmédia reklámidejét értékesítő Radio Sales Housenak is – írja a 24.hu.

A cégbejegyzést elsőként hírül adó Átlátszó blogja szerint a Habony Árpád hitelezőjeként is elhíresült üzletember célja, hogy bekebelezze a Mandiner.hu nevű véleményportált. A portál impresszumában még a hasonló nevű Mandiner Kft. szerepel. A társaságnak egyébként komoly anyagi gondjai vannak: 2015-ben 30 millió forintos veszteséget ért el, tőkéje pedig mínusz 40 millió forint volt. Az anyagi problémák tényét erősíti az is, hogy korábban NAV végrejtásuk is volt.

Nemrég pedig a Mandiner egyik meghatározó alakja, Stumpf András is kivált a portál kötelékéből, pontosabban visszatért előző munkahelyéhez, a Heti Válaszhoz. A portál kereste a Mandiner Kft ügyvezetőjét, Gerényi Gábor azonban nem kívánt erről nyilatkozni.

Vagyonkezelő Collegium

A blog szerint a céget május elején alapították, a napokban pedig be is jegyezte a cégbíróság. A kft. ügyvezetője Szalai Zoltán, a Tombor által alapított konzervatív tanintézmény, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezetője lett, az egyetlen tulajdonos pedig maga Tombor. A vállalat 3 millió forint alaptőkével jött létre, székhelye Tombor budai lakcíme, fő tevékenysége vagyonkezelés.

Bár Tombor András neve korábban felmerült a Népszavát eredetileg felvásárolni kívánó liechtensteini bejegyzésű XXI Century Invest AG kapcsán is, a volt főtanácsadó ügyvédje valótlannak nevezte, hogy Tombornak köze lenne az ügylethez. A Népszavát végül Puch László vette a nevére, erről korábban már írtunk a Privátbankár.hu-n.

Tombor András nagyjából 10 évvel ezelőtt a JCDecaux közterületi reklámcég elődjének, a Multireklámnak volt vezérigazgatója. Bár nevét a mai napig emlegetik a közterületi reklámpiac kapcsán is, a JCDecaux Hungary társvezérigazgatói azt nyilatkozták a 24.hu-nak, hogy Tombornak nincs már köze a reklámcéghez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG