3p
Igen bosszantó tény, ha lefolyónk nem működik tökéletesen, ha a víz csak akadozva távozik a mosdókagylóból vagy a kádból. Fürdőszobánkban és konyhánkban is egyaránt adódhatnak gondok a lefolyóval, ha nem vagyunk kellően körültekintőek.

Nagyanyáink idejéből

Mielőtt még bármilyen vegyszert és házi csodafegyvert bevetnénk, érdemes minél melegebb vízzel próbálkozni, hiszen a forró víz képes feloldani a zsíros lerakódásokat. Sokan szeretnek házilag kísérletezni, a nagymamák jól bevált régi trükkjeit bevetni. Gyakran hallhattunk már a szódabikarbóna és az ecet titokzatos erejéről, de kettejük elegye csak abban az esetben működhet, amíg még nem dugult el teljesen a lefolyó. A másik csodaszer, melyről szintén sokat hallhatunk már, az a mosószóda, melynek neve ne tévesszen meg bennünket, hiszen nemcsak mosásra való. Zsíroldó hatásának köszönhetően a kisebb fokú dugulást is képes feloldani.

Makacs dugulás ellen

Ha már minden házi praktikát kipróbáltunk, és ennek ellenére sem szűnt meg a dugulás, érdemes szétnézni a boltok polcain. Ám gyakran előtérbe helyezzük a már reklámokból jól ismert termékeket, de bizony semmi sem garantálja azt, hogy a tetszetős csomagolás mögött a legmegfelelőbb termékeket kapjuk meg. A Duguláselhárítás fix áron jóvoltából most néhány kiváló termékre szeretnénk felhívni a kedves olvasók figyelmét.

Termékajánló

A Septifos lefolyótisztító nemcsak fürdőszobánk jó barátja, hanem a konyhánkban is bátran használhatjuk. Megelőzés céljából érdemes kéthetente két kupaknyit önteni a lefolyóba, ezzel nemcsak távol tartjuk a dugulást, hanem a kellemetlen szagokat is megelőzhetjük.

A gél állagú Mirax lefolyótisztító tökéletesen oldja a szerves anyagokat, eltávolítja a zsír- és szappanlerakódásokat egyaránt. Ajánlott hetente egy alkalommal használni a megelőzés érdekében. Amennyiben viszont már felütötte a dugulás a fejét, és akadozva folyik le a víz, érdemes négy-öt kupaknyit tenni a lefolyóba, így akár már egy óra múltával tökéletesen fog működni a rendszer.

A Maxibrill tisztító lúg hatásával hárítja el a dugulást. Használható akár fürdőszobában, konyhában és a mellékhelyiségben is. Használat után a tökéletes hatást már 15-20 perc múlva tapasztalhatjuk.

Óvintézkedés

Bárki, aki vegyszereket használ az otthonában, mindig legyen kellően körültekintő, tartsa be a használati utasításokat, és használjon védőfelszerelést, hiszen ezek az anyagok legtöbb esetben maró hatásúak, melyek egészségünkre nézve nagyon károsak. A bőrirritáció elkerülése végett ajánlott védőkesztyűt, a fröccsenés okozta balesetek ellen pedig védőszemüveget használni. Egyes termékek használatakor pedig kifejezetten ajánlott szájmaszk viselése, ugyanis a vegyszerek alkalmazásakor gázok keletkezhetnek, melyek akár a tüdőt is roncsolhatják.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Alvás és mindennapi terhelés – Hogyan válasszunk megfelelő matracot?
Márkázott tartalom | 2025. november 8. 17:23
A pihenés módja sokak számára egy megszokott rutin, mégis gyakran csak akkor kerül előtérbe, amikor hosszabb idő után kényelmetlenséget tapasztalunk. A fekhely kialakítása nemcsak az alvás hosszára, hanem a napközbeni működésünkre is hat. 
Vásárló Az adatmentés fontossága a digitális korban
Márkázott tartalom | 2025. november 7. 16:50
A digitális világban mindennapi eszközeinkkel rögzítjük életünk pillanatait: képek, dokumentumok, üzenetek. De vajon elegendő figyelmet fordítunk ezek megőrzésére? Fontos tudatosítani, hogy eszközeink naponta különféle kockázatoknak vannak kitéve.
Vásárló Zöld fűtési alternatíva: a pelletkazánok
Márkázott tartalom | 2025. november 5. 16:41
Napjaink egyik nagy kérdése, hogy miként lehet környezettudatosan élni, és ennek részeként, milyen technológiákat érdemes választani a mindennapi életben. 
Vásárló A jövő otthona, avagy miért választják egyre többen a könnyűszerkezetes házakat?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 17:16
Az építkezés mindig nagy döntés, hiszen az ember az otthonát nem néhány évre tervezi. Az utóbbi időben egyre többen fordulnak a könnyűszerkezetes házak felé, amelyek nemcsak gyorsabban elkészülnek, hanem energiatakarékosabbak és fenntarthatóbbak is a hagyományos építési módoknál.
Vásárló Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel. 
Vásárló A megbízható rögzítés az építőipar alapja
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 16:45
Az építkezések és felújítások világában sokszor a legapróbb részletek döntik el, mennyire lesz tartós és biztonságos a végeredmény. Akár egy családi ház szerkezetéről, akár ipari létesítményről van szó, a stabil rögzítés nélkülözhetetlen. Azok az elemek, amelyek a háttérben végzik a dolgukat, valójában a teljes szerkezet biztonságát tartják kézben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG