3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Három éve még csak egy gyenge viccnek tűnt, most egyre inkább úgy tűnik, komolyan kell venni az Amazon ötletét: folyamatosan próbálkoznak a drónos házhozszállítással, az egyik kísérleti terepen meg is történt az első ilyen ügylet - a megrendeléstől a kézbesítésig mindössze 13 perc telt el. Sok kérdést felvet még a technológia, de a lényeg már kezd körvonalazódni.

Miközben itthon a hírek szerint a Magyar Postának a munkaerőhiány miatt alaposan meggyűlik a baja a karácsonyi csomagok kézbesítésével, amit a kormány csak tetézett a nyugdíjasoknak (és másoknak) küldött last minute Erzsébet-utalványokkal, az Amazon történelmet írt a csomagszállításban.

Az Amazon három éve lengette be, hogy arra készül, drónokkal (is) szállítsa házhoz a nála megrendelt csomagokat. A terv igen ambíciózus, és főleg a légügyi és más szabályozási kérdések miatt ütközik egyelőre akadályba a tömeges megvalósítás. Most azonban kiderült, Cambridge közelében már egy ideje folynak a kísérletek arra, hogy a Prime Air névre keresztelt szolgáltatást elindítsák. Ebben csak néhány tucat ügyfél vesz részt, így a tömeges elterjedéstől még messze vagyunk.

Mindenesetre december 7-én az Engadget beszámolója szerint megtörtént az első drónos kiszállítás. Mindössze 13 perccel azután, hogy a megrendelést véglegesítették a webáruházban, már landolt is a ház előtti gyepen a drón a csomaggal. Mindez így néz ki az Amazon videóján:

A Cambridge közeli raktárat direkt az ilyen típusú rendelések teljesítésére alakították ki. Miután beérkezett a megrendelés és a csomagot összeállították, egy motorizált pályán hagyja el a felpakolt drón az épületet. A felszállás után legfeljebb 120 méteres magasságban jut el a célhoz a szerkezet.

Az Amazon drónjai jelenleg csak nappal repülhetnek, napos időben - esőben, hóban vagy jeges körülmények között nem szállhatnak fel. A társaság szerint az ilyen pilóta nélküli gépeknek számára el kellene különíteni egy saját légtér-részt, ahol csak a drónok repülhetnének.

Bár a nagy-britanniai Cambridge mellett az Egyesült Államokban, Izraelben és Ausztriában is folynak tesztek a Prime Airrel, egyelőre még jól láthatóan gyerekcipőben jár a szolgáltatás. Mindenesetre három éve még Jeff Bezos Amazon-vezér bejelentése még csak egy gyenge viccnek tűnt, mostanra viszont jól látszk, hogy valóban része az Amazon terveinek - hívja fel a figyelmet az Engadget. Az persze biztos, hogy jóval nehezebb lenne mondjuk London egén drónos kiszállítást szervezni, mint a Cambrigdge-környéki vidéki környezetben.

Nem lesz egyszerű a szabályozás

Jelenleg az Európai Unióban nincs összehangolt szabályozás a drónok használatáról, bár az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség már dolgozik egy szabálycsomagon. Az európai légiügyi szervezetek közös közleményben tudatták: szorgalmazzák a drónok regisztrációját és a vezetők kötelező képzésének bevezetését. Csak a brit Polgári Repülési Hatóság tavaly 12 hónap alatt hét esetről számolt be, amikor a leszálló repülőgépek majdnem összeütköztek egy drónnal.

Az Egyesült Államok előrébb jár, már elkészült a kereskedelmi célú drónok forgalmát szabályozó törvény. A bejelentéssel az amerikai kormány gyakorlatilag szabad utat nyitott a vezető nélküli repülők kisebb méretű típusainak kutatási, oktatási és szállítási célból történő alkalmazásához. Igaz, a forradalom még várat magára: a szabályozás nem vonatkozik az Amazonra és a Google óriáscég leányvállalatára, az Alphabetre. Ezeknek a cégeknek a drónnal történő szállításokra külön szabályozást dolgoznak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével. 
Vásárló Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. 
Vásárló Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
Vásárló Vitaminok és ásványi anyagok a teljesebb életért
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 11:09
Ma már teljesen hétköznapinak számít, ha étrend-kiegészítőkkel támogatjuk szervezetünk működését. Különösen az őszi, megfázásra hajlamosító időjárásban érezzük ennek szükségét. A termékek közt azonban könnyen zavarba jöhetünk, ha meglátjuk, milyen széles a kínálat a piacon, ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a termékcsaládot, ami megbízható és minden tekintetben meg is felel az elvárásainknak. 
Vásárló Milyen párnahuzatot érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2025. október 4. 10:40
Gondoltál már arra, milyen hatással van az alvási kényelemre egy egyszerű párnahuzat? Bár sokan inkább a megjelenésre figyelnek, az anyagválasztás valójában alapvető fontosságú a pihenés minőségének javításában. Különösen a természetes anyagok, mint a selyem, olyan előnyöket kínálnak, amik jelentősen befolyásolják a mindennapi komfortot. Nemcsak luxusérzést nyújtanak, hanem bőr- és hajápolási szempontból is előnyösek.
Vásárló Ínycsiklandó élmények: hogyan formálják át a gasztronómiai programok a rendezvényeket?
Márkázott tartalom | 2025. október 3. 13:44
A gasztronómiai élmények egyre több embert vonzanak, hiszen nem csupán az ízlelőbimbókat stimulálják, hanem közösségi élményeket és emlékeket is eredményeznek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG