2p
Eljárást indít Budapest Főváros Kormányhivatala a légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest járatánál tapasztalt poggyászkezelési panaszok miatt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A vizsgálatot Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kezdeményezte. A közlemény szerint felmerült a gyanú, hogy a Wizz Air nem teljesítette a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

A kormányhivatal vizsgálja majd, hogy megfelelően, pontosan és kellő időben tájékoztatták-e az utasokat a poggyászproblémákkal kapcsolatban, illetve ha jelentős késés következett be az adott járaton, akkor a fogyasztókat megillető jogokat biztosította-e a légitársaság - közölte a Miniszterelnökség.

Az Index utaspanaszok alapján számolt be arról, hogy a diszkont légitársaság néhány utas poggyászát Dubajban hagyta.

Egyelőre nem tudnak a vizsgálatról

A Wizz Air az MTI megkeresésére közölte: nem kapott hivatalos értesítést olyan döntésről, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálatot indított a légitársaság ellen.

Hó és nehéz csomagok

Az erős ellenszél miatt megnövekedett fogyasztás és a Budapestre előre jelzett hó miatt a Wizz Air W6 2498-as számú, január 26-án Dubaiból Budapestre közlekedő járatának a szokásosnál több üzemanyaggal kellett elindulnia. Ezért, illetve a feladott poggyászok szokatlanul nagy mennyisége és tömege miatt több poggyászt felszállás előtt kirakodtak, hogy a repülőgép a megengedett súlyhatáron belül maradjon.

A légitársaság mindent megtesz, hogy a következő, január 29-i járattal minden hiányzó poggyászt eljuttasson az érintett utasokhoz.

A Wizz Air azt kérte az utasoktól, hogy amennyiben poggyászuk nem érkezik meg az őket fuvarozó járattal, a tranzitterület elhagyása előtt töltsenek ki egy poggyász-rendellenességi jegyzőkönyvet, illetve jelentsék be kárigényüket a wizzair.com weboldalon, hogy a Wizz Air ügyfélszolgálata mihamarabb kapcsolatba léphessen velük. Ha ezt megtették, az érintett utasok számlával/bizonylattal igazolt kiadásait ésszerű mértékig megtéríti a légitársaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG