4p
A vezetői engedély nem csak azt igazolhatja, hogy a vezethetjük az autónkat, hanem azt is, hogy kik vagyunk. Azt már sajnos egyre többen tanulták meg jó pénzért, hogy az előlapon szereplő dátum nem azt jelenti, meddig ülhetünk a volán mögé - van azonban egy kis csavar a hátlapon lévő számokkal is. Milyen évet írunk egyáltalán?
Egy "régi" és egy új típusú vezetői engedély. Minden számról tudod, hogy mit jelent? 2009-ben lejárt vagy 2021-ig érvényes? 2014-ben járt le vagy 2024-ig érvényes?

A jogosítványt az állampolgárok elsöprő többsége arra használja, amire kitalálták: ha a rendőr kéri, ezzel igazolja, hogy vezetheti a járművet, aminek épp a volánja mögött ül. Kézenfekvő lenne, hogy egyetlen gyors pillantással meg lehessen állapítani, hogy meddig érvényes egy igazolvány - ez azonban nem ilyen egyszerű.

Ott az elején az érvényességi idő - de minek az érvényessége?

A vezetői engedély ugyanis személyazonosság igazolására is alkalmas - magyarán akár személyi nélkül is járhat-kelhet az, akinek érvényes jogosítványa van. Kell még mellé persze egy lakcímkártya (azaz hivatalos nevén: lakcímet igazoló hatósági igazolvány illetve személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány) is, összességében azonban azt is megtehetjük, hogy a jogsi mellé ki sem váltjuk, meg sem újítjuk személyinket. Ez azonban csak belföldön igaz, külföldön ugyanis nem igazolhatjuk személyazonosságunkat jogosítvánnyal.

A jogsi előoldalán szereplő dátum valóban az igazolvány érvényességét jelzi, ahogy azt első látásra gondolnánk, azonban nem azt jelenti, hogy eddig vezethetjük vele jogszerűen autónkat: a 4(b) mezőbe írt dátum ugyanis csak azt a napot jelenti, ameddig igazolhatjuk magunkat a kártyával. Ha azt akarjuk megtudni, meddig vezethetjük az autót, a hátoldalon kell keresgélnünk.

Azt már sokan tudják, hogy nem az elejét kell nézni...

Itt láthatjuk a kategóriák felsorolását a 9-es mezőben, és két dátumot a 10-es és a 11-es mezőben. A 10-es mezőben a vizsga időpontja látható - nem világos, hogy ennek mi a jelentősége a jogosítvány szempontjából, de ez is egy dátum, ami nehezíti a gyors áttekinthetőséget. A 11-es oszlopban találjuk azt, amit tényleg keresünk: azt a dátumot, ameddig az adott kategóriába tartozó járművet vezethetjük.
Ezt már egyre többen tudják, sokan fájdalmas tanulópénzért tudták meg az igazoltató rendőrtől, hogy mit is kellett volna észrevenni a kártyán. Itt azonban még nincs vége a tanmesének.

Ez most 2014 vagy 2015?

2013. január 19-től az EU országaiban csak olyan új vezetői engedélyeket lehet kiállítani, amelyek alakja és mérete megegyezik a műanyag hitelkártyákéval, formátuma egységes, és amelyek nagyobb védelmet biztosítanak a csalás és a visszaélések ellen. Nagy változást ez nem hozott a magyarországi kártyán, de a kicsi is lehet bosszantó vagy akár megtévesztő.

Az érvényességi dátumot ugyanis háromszor két számjegy jelzi, így: xx.xx.xx A régi kártyán ez év.hónap.nap sorrendet jelentett, ezt a 2013. januárja óta kibocsátott kártyákon azonban felcserélték a a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő nap.hónap.év sorrendre.

Így például a 15.10.14 a régi kártyán 2015. október 10-ét jelent, az új kártyán viszont 2014. október 15-ét jelentene - előbbi jogosítvánnyal még lehet vezetni, utóbbival viszont már nem. Márpedig azoknak is lehet mostanában lejáró kategória-érvényessége, akiknek már új jogosítványa van: ha névváltozás, megrongálódás miatt váltottak új jogsit, de nem vittek friss orvosi papírt, akkor az eredeti kategória-érvényességi időt vésték fel a dokumentum hátoldalára.

Mindenki szánjon rá tehát egy percet, vegye elő a jogosítványát, nézze meg az elejét, nézze meg a hátulját, és hámozza ki, vajon számíthat-e büntetésre, ha volán mögé ül. De vigyázat: ha a háztartásban régi és új jogsi is van, nem biztos, hogy a hátoldalak összehasonlítgatásával jó eredményre jutunk a dátumok eltérősége miatt - lásd a fenti képet...

Bónuszkérdés: a régi jogosítványon szereplő T és M,K rövidítések jelentését mindenki tudja Google-kereső nélkül? A jelmagyarázatban nem szerepel...

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG