2p
Ellenzéki pártok és civilek is tiltakoznak a fák kivágása és a terület beépítése ellen.
Aktivisták 2016. március 18-án a Városligetben, a korábbi Kertem szórakozóhelynél. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A jogállami eszközök kimerülése után csak polgári engedetlenséggel lehet megakadályozni a Városliget fáinak kivágását és a terület beépítését - jelentette ki a PM-es Karácsony Gergely, Zugló polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Az állandó jelenlét biztosítása érdekében egyfajta szabadegyetemet, kulturális programokat és beszélgetéseket szerveznek az egykori Kertem szórakozóhely területén. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hozzátette: ettől azt várják, hogy nem csupán a további fakivágások megakadályozása érdekében indított csatát, de a Liget-projekt elleni háborút is megnyerik.

Várnai László, a Civil Zugló Egyesület vezetője emlékeztetett arra, hogy immár 20 ezer, a projektet ellenző aláírást gyűjtöttek össze, amit átadtak a projekt vezetőinek, ám ezt nem veszik figyelembe. Most azt tervezik, hogy az épületeket tervező japán építészirodákhoz is eljuttatják az aláírásokat, hogy ők is lássák: a lakosság tiltakozik a projekt megvalósítása ellen.

"Ne engedjünk egy fát se kivágni!" - szólított fel a Várnai László.

Andy Vajna kaszinója költözik be a várba?

Néhány méterrel távolabb, jobbikos országgyűlési képviselők egy körtefa elültetésével tiltakoztak a Városliget fáinak kivágása és a terület beépítése ellen.

Hegedűs Lorántné azt mondta: a Fidesz hazug módon azt állítja, hogy több lesz a Ligetben a zöldterület, ám csak a zöldhasú dollár lesz több. Értesülései szerint ugyanis a Vajdahunyad várában kaszinót kívánnak létrehozni, amelynek működtetését Andy Vajnára bízhatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Lépj be a pedagógia világába: új karrierlehetőségeket kínáló képzés
Márkázott tartalom | 2025. november 2. 10:26
A pedagógiai asszisztensek munkája sokrétű feladatokkal jár, amelyeket fontos jól elvégezni. Ezek a szakemberek az oktatási- és nevelési intézmények elengedhetetlen részei, akik a pedagógusokkal karöltve segítik a gyerekek fejlődését.
Vásárló Nincsen még vége a horrornak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 10:36
Újabb áremelkedés jön.
Vásárló Egész évben karácsony – de hová tűnik az ünnep varázsa?
Elek Lenke | 2025. október 27. 19:22
Kint 17 fokot mutat a hőmérő, még októberben vagyunk, de az egyik nagy bevásárlóközpont lakberendezési üzletében már ömlenek ránk a halloweeni mellett a karácsonyi áruk is. Mire eljön az ünnep, elvész annak a varázsa, gondolhatja sok magyar vásárló. De hogyan és miért kezdtek a hazai kereskedők is elmozdulni ebbe az irányba?
Vásárló Csapatépítés: befektetés vagy plusz kiadás?
Márkázott tartalom | 2025. október 27. 18:58
A legtöbb vállalat életében időről időre felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg megéri-e csapatépítést szervezni, vagy ez csak egy újabb költség, amit a vezetőség jobb híján elkönyvel a „jó hangulat fenntartása” címen? A válasz azonban sokkal egyértelműbb, mint gondolnánk. Egy jól megválasztott program ugyanis nem csupán a közösséget erősíti, hanem hosszú távon a teljesítményre és a lojalitásra is hat. 
Vásárló Új korszak kezdődik Salgótarjánban: épül a város első STOP SHOP bevásárlóparkja
Natív tartalom | 2025. október 27. 16:18
Salgótarján új fejezethez érkezik: a város központjában, a Lidl melletti területen megkezdődött a régió legújabb STOP SHOP bevásárlóparkjának építése. A CPI Hungary fejlesztésében megvalósuló projekt nemcsak új vásárlási lehetőségeket, hanem modern, fenntartható és közösségbarát környezetet is hoz a nógrádi megyeszékhelyre.
Vásárló Csak ebben a magánkórházban található újszülött/koraszülött intenzív centrum
Natív tartalom | 2025. október 27. 14:33
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG