2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kedd éjfélig érvényesek a tavalyi éves országos és megyei autópálya matricák, szerdától már csak a 2017-es e-matricákkal lehet használni a díjköteles autópályákat és autóutakat.
Autópálya-matrica vásárlás. (Kép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint tavaly összesen:

  • 349 ezer éves országos e-matricát értékesítettek, ami csaknem 21 százalékkal több volt az előző évinél.
  • A megyei matricákból 1 millió 580 ezret vettek az autósok, csaknem 18 százalékkal többet, mint 2015-ben.
  • A havi matricák száma csaknem elérte az 1 millió 945 ezret tavaly, ez 5,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
  • A heti (10 napos) e-matricából fogy a legtöbb, a szám tavaly megközelítette a 9 milliót, 6,6 százalékkal haladta meg az előző évit.
  • A különböző e-matricákból összesen csaknem 13 milliót értékesítettek 2016-ban, az ebből származó bevétel pedig meghaladta a 64 milliárd forintot.
  • Az eladott matricák száma 8, a bevétel több mint 11 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest.

Az ár nem változott

A NÚSZ múlt heti tájékoztatása szerint az úthasználati jogosultságok ára idén sem változott, illetve nem vezettek be új díjkategóriákat. A díjköteles gyorsforgalmi úthálózat ugyanakkor bővült 2017. január 1-jétől az M86-os autóúttal és az M85-ös autóút tavaly még nem díjköteles szakaszával, így az idén mindkét út teljes hosszában csak e-matrica megváltásával használható jogszerűen. A változás miatt vezették be új termékként a Vas megyei e-matricát.

Az útdíjfizetési szolgáltató felhívta a figyelmet arra, hogy az úthasználati jogosultságot mindig a díjköteles útszakaszra történő felhajtás előtt kell megváltani, az e-matrica megvásárlása nem jelent visszamenőleges jogos úthasználatot. Az érvényesség kezdete minden esetben a vásárlás időpontja. Az úthasználati díj elektronikus megfizetése esetén a nyugtázó értesítés szolgál igazolásként.

A vásárlás után kapott ellenőrző szelvényt, illetve nyugtázó üzenetet az e-matrica érvényességének utolsó napjától számított két évig meg kell őrizni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Egyre jobb magyar autósnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:49
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
Vásárló Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló Nem csak akkor érdemes szervizbe menni, ha baj van
Márkázott tartalom | 2025. október 13. 10:09
Sokan csak akkor keresnek autószervizt, amikor már világít a hibajelző, esetleg furcsa hangokat ad ki a motor. Pedig a rendszeres karbantartás nemcsak a hibák megelőzésére jó, de segít abban is, hogy az autó hosszabb távon megbízható maradjon. Egy jól karbantartott jármű ritkábban hagy cserben, kevesebb váratlan költséget okoz, és az utazás is nyugodtabb vele. A szervizbe járás tehát nem csak a műszaki vizsga előtti kapkodásról szólhat, hanem egy tudatos, előrelátó hozzáállásról is.
Vásárló Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével. 
Vásárló Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. 
Vásárló Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
Vásárló Vitaminok és ásványi anyagok a teljesebb életért
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 11:09
Ma már teljesen hétköznapinak számít, ha étrend-kiegészítőkkel támogatjuk szervezetünk működését. Különösen az őszi, megfázásra hajlamosító időjárásban érezzük ennek szükségét. A termékek közt azonban könnyen zavarba jöhetünk, ha meglátjuk, milyen széles a kínálat a piacon, ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a termékcsaládot, ami megbízható és minden tekintetben meg is felel az elvárásainknak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG