2p
Szuper lesz az idei pálinka, ráadásul rengeteg is lesz belőle - örül is neki a miniszter. Bő egymillió alkoholista magyar is.

Kiváló minőségűek az idei pálinkák, és a mennyiség is csaknem kétszerese a tavalyinak az első fél év adatai alapján - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek a kunadacsi III. Kolbász és Pálinkafesztivál alkalmából.

Hozzátette: az idén az első fél évben 1,8 millió liter 50 fokos pálinkának megfelelő párlat készült Magyarországon.

Aki magyar, pálinkázik!

A pálinka a magyar identitás elválaszthatatlan része - tett örökérvényű megállapítást a miniszter.

Nem akarunk ünneprontók lenni, de sajnos igaza van a miniszternek - annyira, hogy mostanra már jóval több mint 1 millió alkoholista él az országban. Zacher Gábor toxikológus arról beszélt nem olyan rég: évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett.Arról is beszélt: Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program.

Korábban egy addiktológust kértünk meg, hogy világítsa meg a probléma nagyságát - nem tudtunk sok jóról beszálmolni.

Hungarikum lehet a hurka-kolbász!

A hungarikumokért felelős miniszter egyébként az interjúban megjegyezte azt is: elképzelhető, hogy a magyar disznótoros is bekerülhet a hungarikumok közé. Szerinte ezt indokolná, hogy ez egy igazi magyar népszokás és hagyomány, amely hozzáértést, ízeket foglal össze, de családi ünnep, közösségi rendezvény is a településeken. Bizonyítja ezt, hogy országszerte egyre több a kolbászfesztivál, kolbásztöltő verseny, böllérnap, disznótoros program.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG