3p
Pedig egyes termékekért - mint a vöröshagyma, vagy a fejes káposzta - dupla annyit kell fizetni, mint egy éve.

Márciusban 5,4 százalékkal kellett többet fizetni az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerekért, ezen belül a kertben megtermelt áruféleségek, mint a burgonya, friss zöldség, gyümölcs, 21,1 százalékkal drágultak. Eközben a teljes kosárra számolt infláció 3,7 százalék volt - írja az mfor.hu. Az okok többrétűek. Az aszályos időjárás és az európai piaci kínálat alakulása miatt kevesebb termény jut el a vevőkig. Az árrobbanás azért is kellemetlen, mert pont azt a fogyasztói réteget sújtja legjobban, amelyik a legkevesebb pénzből igyekszik kijönni hónapról hónapra.

Arányait tekintve a legnagyobb ugrás a vöröshagymánál és a fejes káposztánál volt, e termékeknek az árát egy év leforgása alatt megduplázták a kereskedők. Ehhez képest mérsékeltebb volt a burgonya drágulása, de a 76 százalékos áremelkedés is fájhatott a vevőknek. A paradicsom átlagos ára 60 forinttal emelkedett, az uborka ára pedig 27 forinttal.

Ami a gyümölcsöket illeti, egy kiló alma tavaly márciusban 333 forintba került, a banánért 501 forintot kellett fizetni, a narancsért 403 forintot. Egy év elteltével az alma 268, a banán 465, a narancs 383 forintba került a piacokon.

Kérdés, a kormány meddig nézi tétlenül a drágulást. Eszközei lennének arra, hogy megfékezze az árak emelkedését, de ezeket egyelőre nem tervezik bevetni. Legalábbis ez derült ki a múlt heti Kormányinfón, ahol Gulyás Gergelyt kérdeztük arról, mit szándékozik tenni a kormány, mérlegelik-e például a zöldségekre jutó áfa év közbeni csökkentését.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte, hogy milyen intézkedéseket tettek az aszálykár enyhítésére, például az öntözési időszak kitolásával, de egy káralap is rendelkezésre áll, amit - mondta a miniszter - majd "fel kell tölteni".

Ezen túl semmilyen döntés nem született, de abban bízunk, hogy ezek a károk mérsékelhetőek. Ha nem, akkor nyilván a kormány keresni fogja annak a lehetőségét, hogyan lehet mérsékelni a gazdákat ért károkat - közölte.

Vagyis jelenleg nincs olyan javaslat a kormány asztalán, amely az adó mérséklésével állna útjába az áremelkedésnek. A zöldség-gyümölcs áfája egyelőre marad 27 százalékos, ami azt jelenti, hogy minden, a boltban fizetett 1000 forintból 270 forint az állam kasszájába vándorol forgalmi adóként. Miközben egy sor alapvető élelmiszer - húsfélék például - adója 5 százalékos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG