2p
Nem ért egyet az autók és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert szerintük azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobája lehet.
Araszoló autók az M7-es autópályán, a Balaton felé vezető oldalon Tárnok közelében, miután négy autó ütközött Martonvásár közelében 2015. július 24-én. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Az autóklub szerint ahol Európában kilométer-arányos díjfizetés van, annak mértéke kilométerenként 19-31 forint között mozog. Ezzel számolva a kilométer-arányos díj Budapest és Szeged között már egy irányban több lenne, mint a jelenlegi 10 napos e-útdíj 2975 forintos ára.

Elvileg anélkül is be lehetne vezetni az egynapos autópálya-használat lehetőségét, hogy ezt tovább kellene fejleszteni kilométer-arányos díjfizetésre, vagy meg kellene szüntetni a jelenlegi heti, havi, éves, illetve megyei matrica vásárlásának lehetőségét. Az átmenet lehetőségének megteremtése ugyanakkor a jelenlegi átalánydíjas rendszer fokozatos felszámolásának veszélyét hordozná.

Egyszer a bíróság már elkaszált egy autópályadíjat

A szervezet felidézte az 1996-1998 közötti autópályadíj-pert, amikor az Európában kiugróan magas kilométer-arányos díjfizetés miatt csak bírósági úton sikerült elérniük a szolgáltatással aránytalan Győr-Hegyeshalom autópályadíj mérséklését, ami országosan a jelenlegi, a rendszeres úthasználóknak kedvezőbb átalánydíjas fizetési módhoz vezetett.

A tehergépkocsik esetében ugyanakkor a jelenlegi kilométer-arányos díjfizetés továbbra is indokolt a Magyar Autóklub szerint, mert a teherjárművek úthasználata során az utak igénybevételének mértéke többezerszeres a személygépkocsikhoz képest.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke múlt pénteken közölte, hogy ismét benyújtják az egynapos és a hosszú hétvégére szóló autópálya-matrica bevezetéséről szóló javaslatot az Országgyűlésnek. A jobbikos politikus ésszerűnek nevezte, hogy ne kelljen tíznapos jegyet váltani annak, aki egy napra vagy egy hosszú hétvégére veszi igénybe a sztrádákat.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG