3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nyomós okuk van, miért nem az eredeti termékeket választják.

Miközben az unió polgárainak kétharmada a gazdasági stabilitás egyik alappilléreként tekint a szellemi tulajdon védelmére, csaknem fele az innováció korlátozását és csak egy szűkebb kör védelmét látja a szigorú szabályozásban, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Mivel az eredeti termékek kereskedelmi vételára jóval magasabb, mint a hamisítványoké, a legtöbb vásárló nem különösebben riad vissza ezek beszerzésétől: a 15-24 év közötti korosztály csaknem háromnegyede (72%), míg az 55 éves és annál idősebb megkérdezetteknek pedig jóval több, mint fele (58%) jelölte meg az alacsonyabb árat annak feltételeként, hogy az adott termékből az eredetit vegye meg a hamisított helyett. Abban is egyetértés van mindkét korcsoport körében, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok hiánya gazdasági káoszhoz vezetne (73%, illetve 70%). Az európai polgárok közel fele (44%) szerint elsősorban a nagyvállalatok és híres művészek élvezik a szellemi tulajdon védelmének hasznát és a fogyasztókra nézve értelmetlenek a szigorú intézkedések, derült ki az EUIPO legfrissebb jelentéséből.

Egy a NAV által lefoglalt hamis termékekből.

Az online tartalmak kapcsán sok esetben az ismerethiány jelenti az egyik legsúlyosabb problémát, vagyis az érintett felhasználók nem tudják megállapítani, hogy mi minősül legális vagy illegális forrásnak. Tavaly már a fogyasztók harmada gondolkodott el azon, hogy bizonyos zeneszámok vagy videók letöltésére szolgáló oldalakat legálisan használ-e, vagy sem, ami a 2013-as adatokhoz képest 5 százalékpontos javulást jelent. Pozitív fejleménynek tekinthető az is, hogy 2013 óta 7 százalékponttal nőtt a jogszerű online szolgáltatások igénybevétele, így jelenleg a megkérdezett európaiak harmadaa számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben fizetett legális tartalom megszerzéséért.

A felmérés eredményei alapján elsősorban a fiatalok és a városban lakók választottak legális forrásokat az interneten fellelhető anyagok beszerzése során. Ugyanakkor némi aggodalomra ad okot, hogy jelenleg a válaszadók több mint negyede (27%) egyetért azzal az állítással, hogy az illegális tartalmak sokszínűbbek, mint a legális úton elérhető verzióik.

„A javuló tendencia ellenére még mindig jelentős ismerethiány tapasztalható a fogyasztók részéről arra vonatkozóan, hogy mi számít eredetinek és mi hamisnak. Ezért a szankciók mellett kulcsfontosságúnak tartjuk a fogyasztók pontos tájékoztatását a jogszerűtlen tartalmak és hamis termékek felismerhetőségéről, és ezek káros hatásáról” – mondta el Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára.

Az általános tájékozatlanságot támasztja alá az a tény is, miszerint minden második válaszadó úgy gondolja, hogy a szellemi tulajdon szigorú védelme negatív hatást gyakorol az innovációra. A fiatalabb generáció (15-24 év közöttiek) tagjai körében ez 59 százalék, illetve azok között, akik hamisított terméket vásárolnak, vagy illegális forrásokból származó tartalmakat fogyasztanak 57 százalék ért egyet ezzel a megállapítással, mutat rá az EUIPO jelentése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
Vásárló Álláskeresés Budapesten: hogyan tűnhetsz ki a tömegből?
Márkázott tartalom | 2026. január 3. 09:34
Budapesten állást találni izgalmas kihívás, ami kellő felkészülést igényel. De vajon hogyan teheted eredményessé az álláskeresői stratégiádat? A megfelelő eszközökkel és módszerekkel könnyebben boldogulhatsz a munkaerőpiacon, legyen szó akár irodai, akár fizikai munkáról.
Vásárló Az albérleti szerződés jogi kihívásai: miért fontos a kiköltözési nyilatkozat?
Márkázott tartalom | 2026. január 2. 09:07
Az albérletekkel kapcsolatos jogi kihívások sok bérbeadót és bérlőt állítanak szemben egymással. Ebben a közegben a kiköltözési nyilatkozat jelentős szerepet játszik abban, hogy mindkét fél nyugalmat találjon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG