2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Amíg mi évi 6 kilót eszünk meg halból, az EU átlaga 20 kiló fejenként. Egy védjegyet vezetnek be, hátha az egész ország fel tud zárkózni a bajaiakhoz.

Alig 6 kilót eszünk meg fejenként

Növelni kellene a halfogyasztást Magyarországon, mivel a hal az egyik legegészségesebb étel - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. A magyarországi évi 6,0-6,2 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás igen alacsony, jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól is, ami évente és fejenként 20 kilogramm körüli.

Halat? Legfeljebb ünnepnapokon

Zsigó Róbert elmondta, mit tesz agrártárca az ügyben: népszerűsítő kampányokkal, halvásárokkal ösztönzik a halfogyasztást országszerte, azzal a céllal, hogy a magyar családokban ne csak az ünnepnapokon kerüljön halétel az asztalra. A magyarországi halfogyasztás ugyanis hagyományosan a nagy keresztény ünnepekhez - karácsonyhoz, húsvéthoz - kapcsolódik. Karácsonykor vásárolják meg az emberek a évente megtermelt étkezési pontymennyiség mintegy 35 százalékát.

Ösztönözni szeretnének mindenkit, hogy rendszeresen fogyasszon halat, ami nemcsak egészséges, hanem finom is - emelte ki Zsigó Róbert. Megjegyezte, hogy Baján például az egy főre eső éves fogyasztás 45-50 kilogramm.

Védjeggyel jobb lesz?

A szaktárca a halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében  "Minőségi Magyar Hal" tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik. A védjegyet a tervek szerint 2017-ben vezetik be.

A magyar akvakultúra számokban

A magyar akvakultúra  - ideértve a tógazdaságokat és az intenzív haltermelő üzemeket is - étkezési célra 15-17 ezer tonna halat termel évente. Az évi össztermelés 22-23 ezer tonna, amelyben a horgászcélú "telepítőanyag" termelése is benne van. Tavaly 25 ezer hektár üzemelő tóterületen folyt halgazdálkodás, az előző évihez viszonyítva 3,5 százalékkal nagyobb területen. Az elmúlt évben 57 hektár új halastó létesült, és 676 hektár tóterület rekonstrukciója készült el.

Az akvakultúrából származó termelői árbevétel évente 11-12 milliárd forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
Vásárló A legkárosabb ételek a fogak egészségére
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:43
Az egészség megőrzése összetett feladat, amely a testi és lelki jólét mellett a helyes táplálkozást és a szájápolást is magában foglalja. Kevesen gondolnak bele azonban, hogy az egészséges életmód része a fogaink védelme is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG