4p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár jó hír, hogy negyedével csökkent Magyarországon a halálos kimenetelű balesetek száma a második negyedévben, és biztató az is, hogy kevesebb balesetet okoztak az ittas vezetők, nem újdonság, hogy az okozott baleseteknél továbbra is döntő tényező a gyorshajtás.
(MTI Fotó: Mihádák Zoltán)

Az utakon az idei év második negyedévében 4366 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ez 3,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legfrissebb Statisztikai Tükörben.

A balesetek kimenetelét nézve a változás még kedvezőbb, mivel az összes balesethez képest jobban csökkent mind a halálos (25 százalékkal), mind a súlyos balesetek (4,5 százalékkal) száma. A súlyos sérüléssel járó balesetek aránya az összes balesethez viszonyítva nem változott (29%), míg a könnyű sérüléssel járóké valamelyest nőtt (68-ról 69 százalékra), a halálos baleseteké pedig csökkent (3,2-ről 2,5 százalékra).

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek 94 százaléka továbbra is az autósok hibájából történt. 2019 II. negyedévében a járművezetők 4093 alkalommal okoztak balesetet, ez a szám az előző év azonos időszakához képest 3 százalékkal csökkent.

A balesetek száma előidéző okok szerint, 2019. II. negyedév (Fotó: KSH)

A KSH adatai szerint közel harmadával csökkent a járművezetők hibájából bekövetkezett halálos kimenetelű balesetek száma is. Ezeknek a baleseteknek közel felét a sebesség nem megfelelő alkalmazása okozta – jegyzi meg a KSH. Az irányváltás, haladás és bekanyarodás szabályainak be nem tartása a halálos kimenetelű balesetek 19, az elsőbbség meg nem adása 16, a szabálytalan előzés a 12 százalékát okozta.

Kevesebb az ittas vezető

374 balesetet okoztak ittas állapotban, ez 8,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezek közel felét az autósok, több mint negyedét kerékpárosok és közel nyolcadát segédmotorosok okozták.

Az összes közlekedési baleset több mint 85 százalékát (3740-et) valamilyen személyszállító járművekkel okozták. Közülük továbbra is kimagasló az autók száma (2722), ezt követik a kerékpárok (505) és a motorkerékpárok (261). A balesetek 8,3 százalékát tehergépkocsik, 4,5 százalékát gyalogosok okozták.

A járművezető hibájából bekövetkezett halálos közúti közlekedési balesetek száma
a legfőbb okok szerint (Forrás: KSH)

Hol volt a legtöbb baleset?

3067 baleset történt lakott területen belül, az autópályákon viszont tavalyhoz képest több, összesen 141 baleset történt, ebből a legkevesebb az M6-oson, a legtöbb az M1-esen (összesen 40). Az összes halálos baleset közül 7 történt autópályán. Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan 12 baleset jutott. Összehasonlításképpen ez a szám az M0-s autóúton 36 volt.

A legtöbb, 100 kilométer útra vetített baleset Komárom-Esztergomban volt, a legkevesebb Tolna megyében. A megyék közül kiemelkedik még Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye, Budapesten 100 kilométerre vetítve 20,5 baleset történt.

Személygépkocsis, halálos kimenetelű balesetek száma az elmúlt 30 napban (Forrás: police.hu)

A balesetekben 119 ember vesztette életét, 1442-en súlyosan, 4228 személy pedig könnyű sérülést szenvedett. Személysérüléses közúti közlekedési balesetben összesen 422 gyermekkorú sérült vagy halt meg. 373 gyermek könnyen, 48 súlyosan sérült, egy gyermek pedig életét vesztette. 4,7 százalékkal csökkent azon balesetek száma, ahol gyerekek is meghaltak vagy megsérültek.

Tudnánk segíteni egy baleset esetén?

A Groupama Biztosító egyik korábbi felmérésében a megkérdezettek mindössze 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan tudna segítséget nyújtani egy baleseti sérültnek, a válaszadók fele azonban csak valószínűsítette ezt. A megkérdezettek több mint harmada valószínűleg, vagy biztosan nem tudna segítséget nyújtani ilyen esetben. Érdekes, hogy miközben a válaszadóknak mintegy egyharmada vallotta, hogy nem, vagy valószínűleg nem tudna ellátni egy sérültet, ennél jóval nagyobb számban (42%-ban) ismerték el, hogy nem éreznék magukat biztonságban, ha hozzájuk hasonló felkészültségű ember látná el sérülésüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kezd kopni az árrésstop? Sokkal többe kerül a családi nagybevásárlás, mint egy éve
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. május 8. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérésben szereplő árrésstoppal érintett termékek májusban valamivel drágábbak lettek, mint egy hónapja, összességében mégis csökkent a végösszeg áprilishoz képest – hála annak, hogy a hipermarketek nem próbálják meg a többi termék drágításával pótolni a veszteséget. Bár vannak árrésstopos termékek, amelyek jóval olcsóbbak most, mint tavaly, fájó látni, hogy mennyivel drágább a családi nagybevásárlás, mint 2024 májusában.
Vásárló Itt a magyarázat: ezért nem ösztökélhette az embereket vásárlásra az árrésstop
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 10:57
A Nemzetgazdasági Minisztérium, az Országos Kereskedelmi Szövetség és az elemzők is reagáltak a vártnál gyengébb márciusi kiskereskedelmi adatra.
Vásárló Kellemetlen meglepetéssel szolgált a statisztikai hivatal
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 08:30
A KSH közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusban 0,5 százalékkal lett alacsonyabb a februárinál, miközben az éves növekedési dinamika is jelentősen mérséklődött.
Vásárló Egy óra, ami többet ér, mint egy budapesti villa
Kenessei András | 2025. május 3. 16:59
Melyik a világ legértékesebb órája? Egy svájci karóra, amely nem aranyból készült, mégis rekordáron kelt el egy hongkongi aukción. Miért éri meg több millió dollárt egyetlen acél karóra? Megmutatjuk a titkát és a háttértörténetét!
Vásárló Magával ragadó eredmények hajtetoválás segítségével
Márkázott tartalom | 2025. május 3. 11:26
Rengeteg férfi küzd kopaszodással, amely nemcsak esztétikai szempontból előnytelen, de a közérzetre is negatívan hat. Van azonban egy olyan eljárás, amely megoldást jelenthet a problémára, és ezért még csak mélyen a zsebünkbe sem kell nyúlni. (Nem úgy, mint például a hajbeültetés esetében.) Az alábbiakban bemutatjuk azt a módszert, amely pénzügyi szempontból is előnyös lehet hajhullás ellen!
Vásárló Ezerboltos offenzívát indít a Penny Magyarország mellett
Buksza blog | 2025. május 3. 10:37
A Penny tulajdonosa, a német Rewe boltlánc a romániai piacban lát fantáziát Kelet-Közép-Európában, ezért úgy döntött, hogy egy rakás pénzt fordít ottani eladásai felpörgetésére.
Vásárló Nem tudja, mit csináljon Mikulás után a csomagokkal? Hasznosítson újra!
Márkázott tartalom | 2025. május 2. 11:21
A decemberi ünnepek elmaradhatatlan része a mikuláscsomag – színes papírba csomagolt csokimikulás, szaloncukor, édességek tömkelege. A gyermekek boldogan bontogatják őket, a szülők pedig gyakran előre tudják: ez a sok édesség bizony nem fog elfogyni! De mihez kezdjen akkor velük az ember?
Vásárló Nagyon berágtak a dánok, az amerikai ikont is büntetik Trump szívózása miatt
Buksza blog | 2025. május 1. 13:01
A dánok nagyon zokon vették, hogy az amerikai elnök arról lamentál, hogy az Egyesült Államoknak annektálnia kellene a Dániához tartozó Grönlandot, ahogy az oroszok lenyúlták Ukrajnától a Krímet.
Vásárló Egy termék mind felett – csalóka árváltozás a diszkontokban
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. május 1. 05:48
Első ránézésre jelentős, bő 2 százalékos drágulással zárult az április a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése szerint. Ha azonban a sajtot kivesszük a képletből, akkor sokkal barátságosabb az összkép. 
Vásárló Így már nem lehet étrend-kiegészítőket reklámozni
Privátbankár.hu | 2025. április 30. 15:03
Tilos az egészségre vonatkozó állításokat alkalmazni olyan étrend-kiegészítők reklámozásában, amelyek botanikai anyagokat – például gyógynövényeket vagy növényi kivonatokat – tartalmaznak, amíg ezek tudományos értékelése és uniós szintű engedélyezése le nem zárul – erősítette meg a Európai Unió bíróságának szerdai döntése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG