2p
Szinte mindenki szereti a gyorséttermi sültkrumplit, a Nébih ezért is megnézte, hogy van-e vele bármi gond.

A Nébih Szupermenta blogja négy gyorsétteremlánc üzletében vizsgálódott, az előállítás körülményeire, a felhasznált alapanyagokra, az élelmiszerbiztonsági előírások betartására, valamint a sütési technológiákra voltak kíváncsiak. De laborban ellenőrizték a használt sütőzsiradékot is, és persze a kész krumplit it.

A helyszíni hatósági ellenőrzések egyik helyen sem tártak fel kirívó élelmiszer-biztonsági hibát, szabálytalanságot.

Az alapanyag

Három helyszínen használnak gyorsfagyasztott, elősütött hasáb vagy szalmaburgonyát (Burger King, KFC, McDonald’s), melyet szigorú belső szabályozás mellett sütnek és tárolnak. A negyedik helyen pedig elősütött alapanyaggal dolgoznak. Az ellenőrzések idején egyik üzletben sem magyar előállítású burgonyát használtak fel.

Sütéstechnológia

Három esetben automata sütőberendezéssel rendelkeznek az éttermek. A sütéshez növényi alapú sütőzsiradékot használnak, amelyet 12 sütés után, illetve 5 sütés után a rendszer folyamatosan átszűr, így eltávolítják a lebegő törmeléket, melynek jelenléte rontja a zsiradék minőségét. A sütőzsiradék elhasználtságának mértékét naponta többször ellenőrzik, amit regisztrálnak is. A zsiradék teljes cseréje a kapott érték alapján szükség szerint történik.

Az egyik étterem technológiája eltér a többiétől, mert a fogyasztó megrendelését követően, frissen sütik ki a burgonyát. A sózás, egyéb fűszerezés is a fogyasztó kérésére történik, vagy elmarad.

A legkedveltebb gyorséttermi sült krumpli

A kedveltségi kóstoláskor ezúttal laikus vásárlók tesztelték a termékeket. A tesztelők pontozták a sült krumplik ízét, illatát, állományát, színét és alakját.

Az összesített adatok alapján a legkedveltebb sültkrumpli a Burger Kingé lett, második a BelFrit, míg harmadik helyen a McDonald’s terméke végzett. A sort a KFC zárta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Itt vannak a számok: mi készül a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:22
Így alakulhatnak az árak a hónap utolsó napján.
Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG