5p
A legnagyobb német csirketenyésztő és feldolgozó vállalat szója helyett rovarokból nyert fehérjét keverne az állatok takarmányába, ha a szükséges engedélyeket megkapja. A halakat tavaly év közepe óta már szabad az EU-ban rovarokkal etetni. A közvetlen emberi fogyasztásra szánt rovarételeket pedig most januárban engedélyezték.
Finn szöcskeétel (Samufoods, Instagram)

A Wiesenhof nevű óriási német húsipari konglomerátum, az ország legnagyobb szárnyas-tenyésztője, amely hetente ötmillió csirkét vág le, húspótló anyagokkal és rovarokból származó takarmányfehérjével kísérletezik – írták német lapok a Frankfurter Allgemeine nyomán.

Peter Wesjohann ügyvezető korszakváltásról beszél. A cég a szójafehérjét szeretné kiváltani rovarfehérjével, ennek érdekében egy Enterra nevű kanadai cégben szerzett részesedést.

Ez a “fekete katonalégy” (Hermetia illucens) lárvájából állít elő fehérjét. A lárvákat ellenőrzött körülmények között ételhulladékkal táplálják. Lényegében szemétből fehérjét, zsírt állítanak elő, majd szárítva keverik a takarmányba – írja az Ndr.de weboldal.

Mi a baj a szójával?

A szója kiváltásának különböző források szerint egyik célja a brazíliai esőerdők védelme, amelyek egy részét ennek a növénynek a kedvéért vágják ki. Egy másik aggály a génmódosított szója felhasználásához kapcsolódik. (Kína egyeébként az USA-ból importált szóját készült nemrég megvámolni a kereskedelmi viták közepette.)

Van, ahol azt is említik, hogy a szintén takarmánynak használt halliszt a tengerek túlhalászása miatt egyre szűkösebb, ennek pótlására is pont jó lenne a rovarfehérje. A rovarok egyébként elsőrangú tápanyagot biztosítanak, nagyon jó minőségű fehérjét, egészséges zsírsavakat és vitaminokat tartalmaznak.

A halakat már etethetik

A Wiesenhof, illetve tulajdonosa, a PHW-csoport az EU engedélyére vár a rovarokból készülő takarmány felhasználásához. Azonban bizakodóak, mivel az EU tavaly már engedélyezte a hasonló takarmányt halak etetéséhez. (Az internetes keresések szerint egy holland cég, a Protix lazacfarmokon növekvő halakat etet rovarokból készülő takarmánnyal.)

A német nagyvállalat 2015 óta növényi húspótlók forgalmazásával is foglalkozik. Ezek forgalma azonban csak a bevételének négy százalékát teszi ki.

Több év még a lombikhúsig

Cserebogár a tyúkudvarban

Aki látta a háztáji baromfiudvarban, amint egy cserebogár esik a szárnyasok elé, az tudja, hogy mint az őrült vetik rá magukat a tyúkok az értékes fehérjeforrásra, és egy-két másodperc alatt eltüntetik. Vannak, akik cserebogár-rajzás idején söprűvel szándékosan leverik, majd összeszedik falun a rovarokat, hogy a csirkéknek adják. Mégsem jellemző, hogy a vasárnapi tyúklevestől emiatt bárki undorodva fordulna el.

A Wiesenhof két startup kisvállalkozással is együttműködik az év eleje óta: a Supermeat és a Beyond Meat izomsejtekből “műhúst”, mesterséges húspótlékot próbál előállítani – írta az Ngin-food.com élelmiszeripari portál. Ezt “lombikhúsnak” is becézik, és az USA-ban híres vállalkozók hatalmas összegeket ölnek a kísérletekbe.

Hogy mikor kerülhet ilyen forgalomba, nem tudni, legalább 3-5 évre becsülik ennek eljövetelét. Az első műhús-hamburgert már öt éve előállították, de nagyon drágán és csak kis mennyiségben – teszik hozzá. A jövőben azonban a húspótlék a túlnépesedés, a klímavédelem és az állatok védelme terén egyaránt áttörést hozhat.

A finnek már tenyésztik

Csakhogy nemrég, időn tavasszal az EU a közvetlen emberi fogyasztásra szánt rovarételeket is engedélyezte. Azóta megszaporodtak az ezzel foglalkozó vállalkozások, ételkóstolókat tartanak, recepteket közölnek Európa egyes országaiban, mint Németország.

Úgy tűnik, a finnek is élen járnak a rovarok felhasználásban, rovarfarmokat működtetnek, amiről az ország ismeretterjesztő portálja, a Finland.fi is beszámol. Míg egy kiló marhahús 22 ezer liter víz felhasználásával állítható elő, és az állatoknak rengeteg hely kell, addig ugyanennyi rovarokból készülő hús minimális víz– és helyigénnyel készül.

Igen szapora állatok

Az Entocube finn vállalkozás szöcskéket tenyészt, szerintük ennek fehérjetartalma megegyezik a marhahúséval, a halnál is alacsonyabb a zsírtartalma és más húsokkal ellentétben még rostanyagok is vannak benne. Míg azonban a marhának 20, a sertésnek 6,7, a csirkének 3,3, a szöcskének csak 1,7 kilogramm takarmányra van szüksége egy kiló hús előállításához.

Ráadásul a szarvasmarha hatévente négy, a szöcske hat hetente 200 utódot hoz a világra – írja a honlapjuk. Ennek ellenére a termék drága, egy öt kilós fagyasztott szöcskecsomagért legalább 200 eurót (mintegy 65 ezer forintot) kérnek el. Igaz, Skandinávia országainak árszínvonala eleve nagyon drága.

Évezredes szokás

A finn rovarfarm-vállalkozók a termékek népszerűsítése érdekében sörözéssel egybekötött ételkóstolókat, előadásokat tartanak, szakácskönyveket írnak. Bár az emberek jelentős része kifejezetten undorodik a rovaroktól, sok helyen hangsúlyozzák, hogy évezredek óta fogyasztott rovarokat az ember, és ma is kétmilliárd ember eszik ilyesmit a bolygón.

A Bellfor kutyaeledel-webáruház pedig, valószínűleg már 2016-óta, rovarfehérje-tartalmú termékeket árul. A Medpets oldalán is találtunk ilyet.

(Magyarországon a témában nemrég “Rovaripari Konferenciát” tartottak, amelyről az Agrárfórum számolt be.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG